2026. május 23., szombat - Dezső

Eseményfigyelő

kezek1Magasabb összeget adnak a magyarok egy-egy rászorulókkal foglalkozó szervezetnek, mint az utcán egy hajléktalannak,

lgcloiAz eredetileg tavaly ősszel, Berlinben bemutatott LG CLOi SuitBot új verziója a derekat tehermentesítve

ajandektabBecslések szerint 1200 milliárd forintot költöttek idén decemberben a magyarok az üzletekben, ez 6

viccessracAz otthoni iroda a jövő - már százezrek dolgoznak távmunkában. A home office elterjedésével egyre

poharakMagyarország első borbarát és gasztronómiai közösségében a borászoknak éppúgy ott a helyük, mint az

kisvasutA budapesti Gyermekvasút idén is igyekszik még hangulatosabbá tenni az utazást az adventi időszakban,

telapo2Télapológiai sorozatunk soron következő részében azzal foglalkozunk, hogy vajon mit csinál a

harmasA gyalogtúra során a résztvevők betekinthetnek a Vendvidékre jellemző szórvány-települések világába, és más helyi

tervÚj mérföldkőhöz érkezett Budapest fejlesztése. 2018. december 19-én kihirdették a Déli Városkapu - Budapest

hajduszobÚjabb 40 milliárd forint értékben valósulnak meg turisztikai programok Magyarország négy kiemelt turisztikai térségében

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője