2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Esemény Menedzser - vasárnap, 26 március 2023

Hamarosan itt a tavaszi szünet, utána pedig már nem kell sokat várni és jön a nagy megmérettetés: a májusi érettségi. Az Eduline összeszedte az összes

A budaörsi, franciás stílusú, elegáns Nour desszertszalon alapítója-tulajdonosa, Kecskés Alexandra csütörtökön mutatta be izgalmas tavaszi kollekcióját. Mintha csak egy tavaszi divatbemutatón lennénk: franciás szépségek mutatkoztak

Immár a tizenötödik Campus Fesztiválra készül Debrecen. Ebből az alkalomból szinte napra pontosan 12 évvel az első látogatása után Marcus Füreder, azaz Parov Stelar visszatér

Az Almás gesztenyerózsa elnevezésű torta lett a Magyarország cukormentes tortája háziverseny győztese – közölte az Egy Csepp Figyelem Alapítvány.

Hat kortárs szobrász alkotásai láthatók a csütörtök este megnyíló, Súlypontok - A megjelenítés határai a kortárs szobrászatban című tárlaton a Műcsarnokban, melyen többek között organikus

Kovács Ákos, a Kossuth-díjas zeneszerző, költő a magyar zenei élet egyik meghatározó előadója. Önálló koncertjei mellett sok hazai fesztivál kiemelt fellépője, aki a Fertőrákosi Barlangszínház

2023. június 3-4-én huszadik alkalommal rendeznek Cseresznyefesztivált Szomolyán. A fesztiválon minden a cseresznyéről szól. A látogatók belekóstolhatnak a legendás cseresznyés süteményekbe is, és tartalmas programok gondoskodnak

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2023 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője