2024. április 20., szombat - Konrád, Tivadar

Esemény Menedzser - kedd, 24 november 2020

A gluténérzékenység egyre többeket érintő jelenség, ezért kell odafigyelni az intő jelekre. Így tett a 13 éves Bak-Szabó Norina családja is, akiknek nehezen ugyan, de

Japán művészek - mások mellett a tokiói olimpiai stadiont tervező Kuma Kengo - készítettek a Rubik-kocka által inspirált alkotásokat a tokiói magyar nagykövetség kezdeményezésére.

Tavaly hamar karácsonyi hiánycikké vált az Erős Pistás szaloncukor, még a gyorsan utángyártott mennyiséget is elkapkodták a boltokból – olvasható a cég közleményében.

A szlovák-magyar határon átnyúló együttműködési program keretében, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal közös RiWild azonosítójó INTERREG V-A pályázat révén új ökoturisztikai látogatócentrum létesül a Lábatlannal

Az MBN nevű koreai hírcsatorna új hírolvasót igazolt. Az AI Kim néven bemutatkozott kolléga hús-vér munkaerőnek tűnik, de valójában gép.

A pandémiás helyzet minden korábbinál jobban előtérbe helyezi az okosváros-megoldásokat, a metropoliszok fenntarthatóságát és az élhető metropoliszok tervezésének igényét.

Új kínai tengeralattjáró merült legénységével együtt a tenger legmélyére, a nyugat-csendes-óceáni Mariana-árokba.

A Laki Épületszobrász Zrt. folytathatja a füzéri vár felújítását, nettó 2 milliárd 922 millió forintért. A cég korábban már két közbeszerzést nyert a felújításra.

65 éves korában elhunyt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója – tudatta közösségi oldalán a Vidám Színpad.

Ausztrália nemzeti légitársasága, amelyet egyben a világ legbiztonságosabb légitársaságaként tartanak számon, bejelentette, hogy csak azok a külföldiek utazhatnak a fedélzetén, akik bizonyítani tudják, hogy megkapták

1. oldal / 2

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details