2025. augusztus 23., szombat - Bence

bakonyAz útvonal érinti a bakonybéli Szent-kútat, Kertes-kői-szurdokot, Zircet, Szépalma, arborétumot, Kőris-hegy kilátót, Barátok útját, Királykaput, Witt Lajos kilátóhelyet, Odvas-kő-barlangot, Öreg-séd-völgyet. Rajt és cél helye: Bakonybél, Erdőismereti Oktatóbázis és Kismesterségek Háza (Szent Gellért tér 9.) a Pannon Csillagda mellett.

Az HBO sorozatának köszönhetően megugrott a csernobili atombaleset után üresen maradt Pripjaty városárának népszerűsége. Bár az irányítóteremben a normális érték 40 ezerszerese a sugárzás, megnyitották a nyilvánosság előtt.

A Magyar Fürdőszövetség hagyományteremtő szándékkal első alkalommal hirdette meg a Magyar Fürdőinnovációs Díjat. A pályázat négy témakörben nyújtható be, amivel a szövetség biztosítani kívánja, hogy tagjai mind nagyobb számban nyújthassanak be pályázatot. A pályázat beérkezésének határideje 2019. november 4.

A lovashagyományokra építik a turizmus fejlesztését a Heves megyei Kisfüzesen. Látogatóközpont konferenciateremmel és lószimulátorral, a régi magyarok életét bemutató jurták. Ezek is a részei annak a fejlesztésnek, amelyet a Mátra lábánál, Kisfüzesen valósítanak meg lovasturizmus erősítésére.

oktHatalmas nagy örömmel jelentjük be, hogy idén első alkalommal, a világ legnagyobb sörünnepe előtt tisztelegve szervezzük meg az Oktoberfest Vörösvárt október 11- én pénteken! Természetesen sokkal kisebb helyszínen, de annál jobb hangulatban, a Puskin utcai boltudvarban. A belépés ingyenes. Az esemény főtámogatója a Pécsi Sörgyár.

Az elmúlt években Magyarország a világban egyre jelentősebb turisztikai célponttá vált. 2018-ban mintegy 58 millió külföldi vendég érkezett Magyarországra és kiadásaikat tekintve hazánkban közel 2100 milliárd forintot költöttek..

Hosszú anyagot készített a Good Morning Amerika (GMA) 5 milliós nézettségű reggeli show műsor Will Smith-szel és a most bemutatásra került film, a Gemini Man rendezőjével, Ang Lee-vel Budapest egyik legszebb fürdőjében. 

sajtok2Füstölt, érlelt vagy natúr? Sajtmustra és szabadtéri főzőcskézés Kisteleken október 19-én. Húsz évvel ezelőtt a sajtkészítés helyi hagyományaihoz kapcsolódó szakmai programnak indult, ma már gasztronómiai kalandozás a Szeged közelében fekvő Kisteleken megrendezett Sajt- és Gasztronómiai Fesztivál és Mezőgazdasági Kiállítás.

Novemberben ismét vár a főváros legizgalmasabb Márton napi programja Budapesten, a Danubius Hotel Gellértben! A borfesztivál az ország ikonikus szállodájában kilencedik alkalommal tölti meg élettel a történelmi színfalakat, és a fesztiválozók a kiváló borok korlátlan kóstolása mellett mintegy 3000 m2-en élvezhetik a lélegzetelállító helyszíneket.

2019-ben is várunk minden túrázást, és természetet kedvelőt az őszi Pilisben. Válassz a 9, a 21 és a leghosszabb 31 kilométeres távok közül. Mindhárom távon oklevéllel és kitűzővel várunk a célban. Az útvonalon látnivalóban nincs hiány, csodás kilátás a Nagy-Kevélyen, hangulatos Szentkút környéke, és az Egri várnál, kifejezetten a túrázók tiszteletére rendezett lovagi torna.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője