2026. május 24., vasárnap - Eszter

Egyik magyarországi DM üzletében is megkezdte a vállalat az utántöltő állomásos árusítást. A gépből mosógél, öblítő és mosogatószer érhető el.

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válságot minden bizonnyal a turizmus-vendéglátás szektor sínylette meg leginkább. Becslések szerint a két iparágban összesen több tízezer munkahely szűnt meg az elmúlt hónapokban.

Az ünnepek során szinte minden háztartásban megtalálható a fahéj és a szegfűszeg, melyek megfűszerezik a karácsonyi hangulatot.

Az épülő Néprajzi Múzeumban önálló gyermek- és ifjúsági kiállítótér nyílik, amelyet a leendő látogatók is formálhatnak, többek között arról is dönthetnek, mint hogy mi legyen a kiállítás végleges neve, illetve szavazhatnak a tárlat kabalájáról is.

A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20-25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt területeket.

A szigorú intézkedéseket fenn kell tartani – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Facebook-videóban. További egy hónapig marad a kijárási tilalom, ami alól a szilveszter sem lesz kivétel. A szentestéről később döntenek.

Ötven-száz fős tömegek „sétálnak” együtt a belvárosban hétvégente, a résztvevők a Bevásárlóutca Menedzsment (BUM) őszi kanapétúráján keresztül ismerhetik meg a főváros legérdekesebb utcáit élő, Zoom közvetítésen keresztül.

A Hosszúlépés. Járunk? városi sétaszervező cég alapítói megunták, hogy amikor a Normafára mennek kirándulni, nyáron zsírban tocsogó lángos, télen kannás forralt bor várja őket.

A járvány második hullámának elején a gazdasági szereplők még reménykedtek. Ma már eluralkodott a kilátástalanság érzete. Meddig tart a recesszió, mikor indulhatunk el ledolgozni az elszenvedett veszteségeinket?

Érzékenyebb lett a fogyasztó, mióta gyökerestől megváltozott a világ. Még mindig a személyes márka és a cégbrand együtt, összehangolva hozza a legtöbb bevételt. A személyes szerepvállalás hatása azonban a vírushullámok alatt hihetetlenül megnőtt.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője