2025. október 14., kedd - Helén

Turizmus

Drámai helyzetben a turisztikai ágazat

431

Drámainak értékelte a turisztikai ágazat helyzetét Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke és Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke egy televízióműsorban.

A két szakember a HírTV-n a Magyarország élőben című műsor szerdai adásában nyilatkozott annak kapcsán, hogy a fokozódó koronavírus-járvány miatt ismét bajban vannak a hazai szállodák és több ezer ember állása került veszélybe. Szerintük a járulékfizetési kedvezmény, valamint a csökkentett munkaidős támogatásról szóló Kurzarbeit-program meghosszabbítása nagyon nagy segítséget jelentene a turizmusból és vendéglátásból élőknek.

Molnár Judit úgy gondolja, az az utazási iroda, amelyik az előző évi forgalmának a 20 százalékát eléri, az nagyon büszke lehet magára, ugyanakkor jellemzően 5-10 százalékos volt a forgalom, azt is figyelembe véve, hogy januárban és februárban még jól teljesítettek az irodák.

Flesch Tamás a szállodák tekintetében elmondta, március óta 80-90 százalékos volt a visszaesés, kivételt képez a július-augusztus, amikor átlagosan 20 százalékos volt a foglalási arány.

Az őszi előrejelzések is 3-5 százalékról szólnak, ami a melegvízre sem elég – fogalmazott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Hozzátette, vidéken más volt a helyzet a nyári hónapokban, nagyon szépen teljesítettek a szállodák, de ősszel már negyed házakat sem látni, ahogy pedig fokozódik a járványhelyzet egyre több rendezvényt is lemondanak, a külföldi turisták teljesen elmaradnak, azok, akik ősszel szoktak megjelenni.

Velkovics Vilmos műsorvezető felvetésére, mi lehet a drámai helyzet következménye az utazási irodákra nézve, Molnár Judit elmondta, a nagy probléma az, hogy szélnek eresztik a munkavállalókat, így családok maradnak bevétel nélkül, a szakma pedig szakemberek nélkül marad.

Flesch Tamás meglátása szerint a jelenlegi körülmények fényében arra lehet számítani, hogy hazánk hosszú időre elveszíti azt a humánerőforrást, amelyekért évekig küzdöttek, akiket képeztek és tréningeztek. Ezek egy része külföldre fog menni, másik része pedig elhagyja a szektort – tette hozzá.

Molnár Judit és Flesch Tamás szerint is nagy segítséget jelentene a járulékfizetési kedvezmény meghosszabbítása, valamint a csökkentett munkaidős támogatásról szóló Kurzarbeit-program meghosszabbítása és ezekre legalább jövő év tavaszáig szükség lenne.

Forrás: www.turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA új generációs csavarozók!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

KidExpo, 2025. november 22–23.

KidExpo, 2025. november 22–23.

More details
BabaMama Expo, 2025. november 22-23.

BabaMama Expo, 2025. november 22-23.

More details
Társasjátékok Ünnepe és Társasjátékvásár, 2025. november 8-9.

Társasjátékok Ünnepe és Társasjátékvásár, 2025. november 8-9.

More details
Science Expo, 2025. október 28–30.

Science Expo, 2025. október 28–30.

More details
48. Utazás Kiállítás, 2026. február 19-22.

48. Utazás Kiállítás, 2026. február 19-22.

More details
Karaván Szalon, 2026. február 19-22.

Karaván Szalon, 2026. február 19-22.

More details
E-bike Test&Show, 2026. február 19-22.

E-bike Test&Show, 2026. február 19-22.

More details
PlayIT Show, 2025 november 15-16.

PlayIT Show, 2025 november 15-16.

More details
MondoCon, 2025. október 25-26.

MondoCon, 2025. október 25-26.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője