2026. május 24., vasárnap - Eszter

Minden rendben lesz a végén, ha még nincs rendben, akkor még nem ez a vége - idézhetnénk mi is a bölcs mondást. Arra gondoltunk helyzetjelentést adunk, hogy most akkor hogy is állunk, mi a helyzet velünk és a kurzusokkal.

A kormány január végéig fenntartja a vendéglátásban már novemberben bevezetett 50 százalékos bértámogatást, és kiterjeszti azt a szálláshely szektorra, valamint az utazásszervezéssel foglalkozó cégekre is.

Budapesten elhanyagolható az üzleti turistaforgalom, és azokon a vidéki településeken, ahol jelentősebb az ipar (mint például Székesfehérvár, Kecskemét, Győr vagy Debrecen), szintén csak lézengenek az üzleti vendégek. A hotelek többsége gyakorlatilag bezárt. Egyelőre a tulajdonosok körében eladási pánik nincs, de a tartalékait év végére mindenki feléli. Némi gyógyír, hogy a szállodai szövetség most arról egyezett meg a kormánnyal, hogy újra bevezetik a szálláshelyadó szolgáltatóknál a bruttó bér 50 százalékának megfelelő támogatást, amit kiterjesztenek az utazási irodákra is.

A boltokban már hetek óta csilingelnek, ho-ho-hóznak és hangosan üvölt az All I want for Christhmas? Ez egyrészt bosszantó, másrészt viszont felhívja a figyelmet arra, hogy most már tényleg öles léptekkel közeledik a karácsony.

Télen a külső hőmérséklet hatására a falak lehűlnek, miközben a fűtési szezon kezdetével a belső hőmérséklet megemelkedik. A hőhidas falrészeken ez a lehető legjobb körülményeket teremti meg egy esetleges párakicsapódásnak, amely penészfoltok kialakulásához vezet.

Mintegy 13 milliárd forintos támogatást oszt szét a kormány a kulturális intézmények között a járvány okozta károk enyhítéséért. Február első hetéig minden intézmény megkapja a pénzt.

A Hungexpo Zrt. ezúton tájékoztatja partnereit, hogy a COVID-19 vírus okozta járványhelyzettel kapcsolatos intézkedések miatt Magyarország legnagyobb fegyver, horgászat, vadászat tematikájú kiállítása, a FeHoVa időpontja 2021. március 18-21-re módosul.

Visszafogottabb forgalomra számítanak idén a fenyőfatermelők az óvatosság, és a jövedelmek csökkenése miatt.

Tény, hogy ez a szenteste más lesz, mint a korábbi években. Sok család idén nem is gyűlik össze a fa körül, de emiatt még nem kell hagynunk elsikkadni az ünnep hangulatát. Szakértői tanácsok karácsonyra.

Ha idén bizonyíthatóan saját kézzel, házilag készült ajándék a feladat a barátok között vagy a céges húzáson, ne gondolkodj tovább, a karamellizált dió tökéletes recept. Biztosan lesz hozzá a felső kamrapolcon egy üvegcsuprod, amiben jól mutat.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője