2026. május 23., szombat - Dezső

Nincs varázslat, történet van – így lehet röviden összefoglalni a 2024-ben az év hamburgerezőjének választott Bitang Burger sikerét az ötletgazda testvérpár szerint. Kovács Balázs és Kovács Olivér már fiatalkorában álmodozott egy saját vendéglátóhelyről, az elhatározás pedig 2017-ben egy vasárnapi közös pezsgőzéskor született meg bennük, immár Olivér párjával, Radnóti Máriával együtt. Mostanra több mint 100 ezer eladott hamburgerrel büszkélkedhetnek, miközben folyamatosan nő a vendégeik száma: idén májusban már akkora volt a kereslet a burgereik iránt, mint tavaly az augusztusi csúcsszezonban.

A budapesti Román Kulturális Intézet a fiatal tehetségek ösztönzése és támogatása érdekében 2025. június 12-én, 18.00 órakor az Intézet székházában elindítja a „Pianoforte: fiatal zenészek koncertje a Budapesti RKI-ben" című új zenei sorozatát.

44. Zalakarosi Sakkfesztivál - Bárczay László emlékverseny 2025. május 25 - június 2. között. A verseny célja: a sakkozás népszerűsítése, versenylehetőség biztosítása az amatőr és profi versenyzők részére.

A KAFF két fesztivál párhuzamosan: magyar animációs filmek fesztiválja és az európai animációs mozi és televíziós játékfilnek nemzetközi fesztiválja. 2025-ben rendhagyó módon egy hónappal korábban, május 27. és június 1. között rendezik meg a hatnaposra bővült 17. KAFF-ot. Magyarország legnagyobb animációs seregszemléje a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, amely kétévente mutatja be a legfrissebb magyar és európai animációs filmtermést. A KAFF különlegessége, hogy az elmúlt két év teljes magyar animációs szakma eredményeit számba veszi és láthatóvá teszi, mivel arra a világ bármely pontján élő magyar alkotó benevezhet. Az európai versenyben pedig a legfrissebb animációs játékfilmekből és televíziós produkciókból mutat be egy gazdag merítést.

Szegeden 2025. május 27-31. között ismét az operatőröké a főszerep. Az eddig megszokott, őszi időpont helyett tavasszal érkezik a kilencedik alkalommal megrendezett Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál.

2025-ben tizenharmadik alkalommal rendezzük meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiválját. A Friss Hús a legújabb és legizgalmasabb magyar és nemzetközi rövidfilmek bemutatóhelye, teltházas vetítésekkel és jelentős szakmai- és sajtóvisszhanggal.

Számos túra a legkülönbözőbb helyeken, tapasztalt és népszerű túravezetők, rengeteg hasznos és érdekes információ - ezt kínálja a Columbia Hike Society kezdeményezés, amely itthon is elindította rendszeres programjait.

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet. Az idei évben a szellemi kulturális örökségek, tájházi közösségek, és helyi hagyományőrzők közös találkozója zajlik majd a múzeumban, így a két nap során lehetőség nyílik mindenki számára, hogy részletesen megismerkedhessen asokszínű magyar kultúra változatos hagyományaival és a szokásokat őrző közösségekkel.

A fehérvárcsurgói Károlyi Kastély parkjában a Károlyi József Alapítvány 21. alkalommal rendezi meg az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat, amely minden évben számot tart a látogatók örömére és a szakemberek érdeklődésére. A rendezvény lehetőséget biztosít csemetekertészek, növénynemesítők, dísznövénytermesztők- és terjesztők, szökőkutak és kerti kiegészítők gyártói, vállalkozások, tájrendezők, tájépítész hallgatók és szakemberek találkozójára, emellett sor kerül botanikai sétákra és gyermekprogramokra is.

A Tricikli Fesztivál mozgó irodalmi programsorozat, művészeti és civil közösségek, alkotók és kultúraszervezők találkozási pontja, amely 2022 óta három ország három városában valósul meg minden évben: Szegeden, Magyarkanizsán és Sepsiszentgyörgyön.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője