2025. augusztus 20., szerda - István

Elakadtak a tárgyalások az óraátállítás eltörléséről, pedig az Európai Bizottság két évvel ezelőtti javaslata alapján 2021-ben kellene utoljára átállítani az órákat. Arról a tagállamoknak kell dönteniük, hogy a téli vagy a nyári időszámítást választják, a magyar kormány azonban – úgy tűnik – egyelőre kivár.

A rendezvényszervező iparágat teljesen befagyasztotta a koronavírus-válság, alternatív lehetőségként a digitális platformra való áttérés maradt. Az is kérdés, hogy ki fogja lebonyolítani a korlátozások feloldása utáni eseményeket, ha közben a szakképzett munkaerő pályát vált.

A kétszáz éve a park egyik legfontosabb elemének szánt domb, illetve környékének képe változik meg miatta. A világ első közparkja, a budapesti Városliget 1813-as tervpályázatán győztes Christian Heinrich Nebbien (1778-1841) három éven át dolgozott a tervein, melynek főbb elemei végül megvalósultak.

Feltéve, ha az ötvenes évek derekán született tervek eljutnak a megvalósulásig. A magyar várak állapota változó: vannak köztük kevesek által ismert romok (Drégelyvár), konzervált, több korstílus nyomát is magukon viselő óriások (Siklós), illetve újjáépített, kétes megítélésű példák (Füzér), sőt, olyanok is, amelyeket az elmúlt évszázadban sokféleképp próbáltak hasznosítani.

A közönség választhat, hogy 10 fontért (4 ezer forint) részt vesz a produkció interaktív részében vagy ingyen nézi az előadást. A jegyeket hétfőtől lehet lefoglalni.

A Magyar Teátrumi Társaság háromórás beszélgetés-sorozatot szervezett hétfőn az online színház jelenéről és jövőjéről. A felvétel a YouTube-on elérhető. Arról, hogy tavasz óta mennyit változott a színházi közvetítések rendszere, és mi lehet ezek jövője, az InfoRádió Légrádi Gergelyt, az eSzínház oldal vezetőjét kérdezte.

Ideje élhetőbbé tenni a webet, ezért a mai nap erről szól az Indexen. Cikkeink sokaságában hangot adunk a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat missziójának, hogy gyermekeinkkel együtt biztonságban legyünk a neten.

Megújították Engel Pál Magyarország középkori településtörténetéről húsz évvel ezelőtt CD-ROM-on kiadott adatbázisát. A fejlesztésnek köszönhetően a digitális atlasz bárki számára elérhetővé vált az interneten.

A közeljövőben az utazáshoz digitális dokumentációra lehet szükség, amely igazolja, hogy az utasokat beoltották vagy tesztelték a koronavírus ellen. Ez könnyebbé teheti az utazást a poszt-koronavírus világában, mégis sok ellenzője akad. A New York Times összegyűjtötte a legfrissebb információkat.

Elérte az 50%-os készültséget a Lóczy-barlang Látogatóközpont kivitelezése. A fejlesztés a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság „Rejtett kincsek a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban” című projektje részeként valósul meg európai uniós támogatás segítségével.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője