2026. május 24., vasárnap - Eszter

Gyulai Blues Fesztivál 2021. július 24-én a Várszínpadon. A blues örök! Feledhetetlen forró nyáreste nemzetközi sztárokkal, kitűnő zenészekkel és fergeteges hangulattal.

Az építőipari termékek árának drasztikus növelése miatt intézkedéseket helyezett kilátásba a kormány és a GVH is. Ezek célja hosszú távon az árcsökkentés, illetve a magyar építőipari piac átláthatóságának növelése és a vevők kiszolgáltatottságának csökkentése.

A Vasúttörténeti Park hagyományteremtő céllal indítja útjára koncertsorozatát, a Nyáresti Jazz Expresst, melynek keretén belül a három, egész estés koncertélményt piknik hangulattal körítve élhetik át az érdeklődők. A szabadtéri események palettáján idén először a jazz kedvelői a Park területén, egyedi miliőben vehetnek részt a műfaj nagyjainak előadásain.

Nyolcezer résztvevőt várnak a hétvégi kétnapos 36. Telekom Vivicittá futófesztiválra, amelyet a pandémiás időszak miatt idén kicsit másképpen rendeznek meg, mint a korábbi években.

A jelenleg kapható buborékos csokik ősét már a II. világháború előtt bejegyezték Magyarországon, míg a Balaton szelet az 1930-as években szerzett védjegyet.

Már korábban is jelentős mértékben megnövekedett a magyar egészségügyi startupok száma és ezt a növekedési ütemet csak fokozta a pandémia időszaka.

Az orosz fesztivál rendezőinek így több százmilliós tartozása keletkezett. Mindössze hét óra volt hátra a kapunyitásig, amikor a hatóságok bejelentették, a rendezők mégsem tarthatják meg a Wild Mint nevű orosz zenei fesztivált, szúrta ki a Lángoló.

Átadta a WING a B&B Hotels első magyar egységét, amely a Boráros téren található egykori Angyal irodaház átalakításával jött létre. A 214 szobás szálloda 2021 nyarától várja első vendégeit.

Vadonatúj turisztikai attrakciót adtak át Nyíregyházán, a Selfie Museum and Specialty Cafét. A nem mindennapi múzeumnak az idén felújított Bocskai-Kálmán Szolgáltatóház biztosít helyszínt.

Hasonlóan a tavalyihoz, az idei nyár is eltér a korábban megszokottaktól. Az utazás tervezése komplikáltabb lett, sokkal több mindent kell átgondolnunk, ráadásul az információk útvesztőjében nem is könnyű tájékozódni a folyamatosan változó szabályokról, tudnivalókról. A BDO Magyarország összegyűjtötte a leghasznosabb információkat, amik segíthetnek azoknak, akik még idén nyáron külföldre utaznának.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője