2025. augusztus 4., hétfő - Domonkos

Egy újabb rendhagyó kulturális esemény a fővárosban: 70 múzeum zsúfolódik össze a Magyar Nemzeti Múzeum épületében. A következő különleges alkalom számtalan és bőséges programmal várja az érdeklődőit.

Petőfi Sándor versével jelentkezett a színművészetire, most pedig már több száz költeményét szavalja, tanulmányozza, sőt műbajuszt ragaszt, felveszi a bocskai öltönyt és a fehér inget, hogy úgy nézzen ki, mint a nemzeti hősünk. Bánföldi Szilárd, a nyárlőrinci születésű színművész lassan fél életét a költő bőrébe bújva éli.

A rendezvény hetedik alkalommal kerül megrendezésre, egy gyönyörű sváb falu, Nemesnádudvar történelmi pincesorain.

Május 26. és 29. között rendezik meg idén országszerte az Éttermek Éjszakáját, melynek keretein belül egyedi és különleges ajánlatokkal készülnek a résztvevő éttermek, ráadásul ajándék is jár a menük mellé.

A Müpa a következő évadban is a világ vezető zenekaraival, karmestereivel és szólistáival várja az érdeklődőket.

A ragyogó napsütésben vétek lenne otthon maradni, irány a szabadba, piknikezni, túrázni! A nagy természetjárás közben hamar megéhezik az ember, ezért jó már otthon előre felkészülni a harapnivalókkal, és szendvicseket készíteni az útra. De vajon milyen felvágottat érdemes a zsemle közé rakni? Cikkünkben megpróbálunk erre a nehéz kérdésre válaszolni. Megmutatjuk, miről ismerszik fel a jó felvágott.

Az OGH hírügynökség már többször hírt adott egy életképesnek induló Heves megyei vendéglátó beruházásról, mint érdekességről.

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, van egy nagyon lelkes vendéglátó ipari beruházás a Heves megyei Boldog községben. Első híradásunkhoz képest, ahogy fotóinkon is látszik, már elkészült a GASTROM PIZZÉRIA vadonatúj épülete, és a konyhai berendezések nagy része is a helyére kerül lassan.

Boldog község már nagyon várja, hogy újra legyen melegkonyhás étterme. Reméljük az pandémiahelyzet is lehetővé teszi a nyitást. Egy biztos az épület már áll, és a működtető sem hétköznapi lesz: egy helyi alapítvány, a ROMEOK (Romák Mezőgazdasági Oktatásáért és Foglalkoztatásáért Alapítvány).

Facebookon közzétettünk néhány fa “leget”. Nem maradhat szó nélkül, hogy hazánkban is találhatunk tekintélyes mérettel rendelkező fákat, melyek közül az egyik legtekintélyesebb átmérőjűvel egy gyönyörű videó segítségével is megismerkedhetünk.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

More details
Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője