2025. augusztus 2., szombat - Lehel

Plácido Domingo, Víkingur Ólafsson, Ravi Coltrane, a Hiatus Kaiyote, valamint a Jörg Widmann operájával érkező Neue Oper Wien társulata is fellép az október 7-én kezdődő Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztiválon, Budapesten.

A 4. B2W Fesztiválra invitállak, ráadásul az eddigi legnagyobbra! Sztárelőadókkal készülünk, s olyan témákkal, melyek fókuszában most a stabil növekedés, digitális innováció áll, természetesen mindezt azokért a cégekért, akik nőknek adnak el. Prémium közösségben biztosítunk lehetőséget kapcsolatépítésre nagyvállalati döntéshozóknak, vállalkozóknak, kivitelezőknek, akik olyan cégeket segítenek szakmai tudásukkal, akik a női célpiacra fókuszálnak. Igen, visszatérünk a Lurdy Házba, mert SOKAN, NAGYON SOKAN LESZÜNK.

Új névvel, logóval és tulajdonossal, de lényegében változatlan étlappal nyitnak vasárnaptól az ukrajnai orosz háború előtt a McDonald's-lánchoz tartozó éttermek Oroszországban.

Két év kényszerpihenő után ismét megrendezik júliusban a hortobágyi lovasnapokat: a háromnapos rendezvényen hatszáz lovas - mintegy ezer lóval - versenyez majd a pusztán - közölték a szervezők pénteken sajtótájékoztatón az eseménynek otthont adó mátai lovaspályán.

Az ingatlan.com összefoglalója alapján már a parlament asztalán van a 2023-as költségvetési tervezet, amelyben a lakástámogatásokra szánt összeg jelentősen növekszik. Ez arra utal, hogy a lakáscélú kedvezmények a várakozásoknak megfelelően jövőre is elérhetőek lesznek – derül ki a lakáspiacot érintő költségvetési kiadások számaiból, melyet a Pénzcentrum tett közzé.

Fesztivállal indul a balatoni régió új kulturális és gasztronómiai központja, a Szigliget Várudvar nyári szezonja június 17-19. közt - közölték a szervezők. A három nap alatt olyan együttesnek lépnek majd fel Szigligeten, mint a Follow The Flow, a Carson Coma, a Fran Palermo és a Honeybeast.

Egy esemény, ahol számos előadó, fellépő, meghívott jelenik meg azért, mert szívügye a környezetvédelem. Ez az egyedülálló rendezvény segít jobban belelátni és megérteni a világunk jelenlegi helyzetét, s a környezetkárosodás ránk váró következményeit.

Újra le lehet venni a ponyvát a garázsban féltve őrzött két,- és négykerekű kincsekről, hisz megrendezik a veterán járgányok összejövetelét. A szervezők mindenkit nagy szeretettel és remek programokkal várnak.

A Veszprém megyei Kapolcs idén ismét egy varázslatos világgá alakul át. A több napos kulturális programsorozat újfent átalakítja az utcákat néhány napra, hiszen a Bondoró Utcaszínház nevet viselő esemény megrendezésre kerül a színházrajongók nagy örömére.

A legjobb játszóterek után most olyan budapesti helyszíneket mutatunk, ahova mindenképp váltóruhával érdemes készülni a gyerekeknek, hiszen a vizezés-sarazás garantált. Feltétlenül szükséges napsapka, naptej is, és ha nagy a hőség, akkor inkább reggel vagy késő délután menjetek, mert többnyire kevés az árnyék.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

More details
Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője