2025. augusztus 2., szombat - Lehel

A legidősebb több mint százéves, a leghosszabb hatméteres, a legszebbek és legértékesebbek pedig azok, melyekhez személyes élmények kötődnek. Ezek mind autók, a dörgicsei Kaáli Autó-Motor Múzeum kincsei.

Megkezdődött a József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény átépítése Komlón. A 900 millió forintos kormányzati támogatás segítségével megvalósuló beruházás során az épület tetőterében dinoszauruszkiállítás is létrejön.

Hévízről szinte mindenkinek – nagyon helyesen – a Hévízi-tó és a gyógyturizmus ugrik be elsőre. Azonban arra sokan nem is gondolnak, hogy ha a nyári pihenés alatt is szeretnénk aktívak maradni, Hévíz az egyik legjobb opció.

Az idén ismét a hagyományos formájában rendezik meg a debreceni virágkarnevált augusztus 20-án: a karneváli menetben félmillió élővirággal feldíszített tizenkét virágkocsit, és ezerhatszáz felvonulót láthat majd a közönség - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján.

Idén július 8-14 között 12. alkalommal várja a közönséget a Szepesi György Bárzenész Fesztivál Egerben.

Progresszív, kortárs, folyamatosan megújuló. Ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni a Bánkitó zenei programját.

Július 16. SZOMBAT 10:00- 19:00 (helyszín: Nádasdy-vár, belső várkör): Nyolc állomásos állandó gyermekprogram a Történelmi Hadi Akadémia szervezésében.

Hernádi Judit, Kern András, Gálvölgyi János, Novák Péter, Benedek Miklós - csak néhányan a Kisfaludy Színházi Fesztivál fellépői közül. A színházi előadások mellett lesz koncert, táncszínház, reformkori múltidézés.

Hazai természetes vizeink minősége kiváló, a legtöbb kijelölt fürdőhely nagy biztonsággal használható. Most összeszedtük a fővároshoz közeli legszebb strandokat, ahol egészen biztosan jól fogja érezni magát a család hétvégén.

2022-ben is tarts velünk Szigetváron a Kempingben!

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

More details
Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője