2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Soha ennyi kiállító nem vesz részt az Óbudai Egyetem Állásbörzéjén, mint most, október 4-én és 5-én. Az eseményt elsősorban a felsőoktatásban tanuló, állást kereső vagy gyakorlati hely iránt érdeklődő hallgatók számára hívták létre. Az első számú célunk az, hogy a személyes jelenléttel összekössük egyetemünket az ipari kapcsolatokat jelentő cégekkel, azaz a munkaadókat és hallgatóinkat, a leendő munkavállalókat, ezzel is segítve őket abban, hogy a legjobb lehetőségek közül választhassanak - hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente, az egyetem rektora a kétnapos rendezvény nyitóeseményén.

A hűvös, esős szeptember után gyönyörű napsütéses idővel köszöntött be az október. A vénasszonyok nyara – ahogy a népnyelv fogalmaz – legalább olyan sokszínű és izgalmas kulturális kínálattal várja az érdeklődőket Debrecenben, mint az 1939-ben természetvédelmi területté nyilvánított Nagyerdő.

Öt év után újra turnéra indul jövőre a Depeche Mode. A 42 éve működő, kultikus brit zenekar a Memento Mori című világkörüli koncertsorozat keretében 2023. július 28-án a Puskás Arénában lép fel.

Az indulók a télen is Gőzölgő Hévíz-patakon eveznek, illetve a gátján futnak. Mivel 250 főben limitált a létszám, családias a hangulat, a célfotó háttere pedig maga a Hévízi-tó.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége évről évre megrendezi a Fotóhónapot, ami a magyar fotókultúra egyik legátfogóbb rendezvénysorozata. 2022-ben 41 tárlatot láthatunk a 32 csatlakozó galériában, de számos kísérőesemény közül is válogathatunk.

Torták, sütemények és édes alkotások versenye minden évben!

Nagy sikerrel zárult a Közlekedési Múzeum május végén nyílt időszaki kiállítása az egykori Északi Járműjavító Dízelcsarnokában. Az idei tárlatokon a múzeum gyűjteményének olyan különleges darabjait is meg lehetett nézni, mint egy 1926-os Ford T-modell vagy a „Szellem” becenevű gőzmozdony. A múzeum leendő helyszíne már most a legnépszerűbb családi programok és kiállítási helyszínek közé emelkedett.

A múzeumi fenntarthatóság középpontba állításával vette kezdetét „Ezt mind fenntarjuk!” mottóval a Múzeumok Őszi Fesztiválja. A közel 120 múzeum részvételével csaknem másfél hónapon keresztül tartó rendezvénysorozat keretében országszerte több mint 500 féle program csalogat múzeumi látogatásra.

A Gorillák Nemzetközi Világnapján, szeptember 24-én indult el a „Passzold vissza, Tesó!” című használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány őszi szakasza. A 2018 óta futó akciót a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet közösen hirdette meg. Az idei második kampányszakaszban, 2022. szeptember 24. – november 22. között buzdítják a szervezők a gyűjtésben résztvevőket, hogy kezdjék el, vagy folytassák a gyűjtést.

Egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk; egy új korszak kihívásaira keressük a válaszokat és a megoldásokat! Kihagyhatatlan szakmai és tudományos szempontok, hogy megfelelően tájékozottak lehessünk!

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője