2025. augusztus 3., vasárnap - Hermina

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma a történelem és a művészettörténet kedvelői számára is érdekes programlehetőségeket tartogat. A múzeum programajánlatában az állandó és időszaki kiállítások mellett számos érdekes családi, csoportos vagy egyéni szabadidős eseményre invitálnak mindenkit.

sn feher hazTerror Európában, Iszlám Állam, újabb párizsi merénylet, menekültválság – bő két hete ez a téma vezeti a híreket. John Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint azok az új adatvédelmi rendelkezések, amelyeket Edward Snowden kormányzati megfigyeléssel kapcsolatos kiszivárogtatásai nyomán vezettek be, megnehezítették a hírszerzés munkáját a terrorizmus feltérképezésében.

mez2015. december 5-én és 6-án Zalaegerszegen a Városi Sportcsarnokban rendezik meg (mindkét nap 9 és 18 óra között) a XII. Kárpát-medencei Mézfesztivál és Termelői Vásárt, a X. Kárpát-medencei Mézlovagrendi Találkozót, valamint a III. Méhészszakmai Kiállítás és Vásárt. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés díjtalan lesz.

virag2015. december 4. és 6. között ismét megrendezésre kerül a Flora virágfesztivál és a Keceli Országos Fazekas Kiállítás Kecelen a Városi Sportcsarnokban. Virág- és dísznövényvásár, mesterségek bemutatója, kötészeti bemutatók, képzőművészeti és fazekasbemutatók várnak minden érdeklődőt.

kutya1A korábbi karácsonyi vásárok sikerét folytatva újra kutyás vásárt szerveznek 2015. december 6-án a Golftanyán! Minden, amire egy kutyának és egy kutyabarátnak szüksége lehet, ott lesz! Kávé, tea, forralt bor, és friss házi rétes várja a KÉTlábúakat. A támogatott alapítvány a Tacskó Fajtamentés. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

hullo2015. decemebr 6-án Budapesten, a Lurdy Konferencia-és Rendezvényközpontban rendezik meg immár 20. alkalommal a TerraPlaza egzotikus állat kiállítást és vásárt és a Nemzetközi terrarisztika és akvarisztika expót. Az eseményre a belépés 6 éves kor alatt ingyenes lesz! A killítók listája a szervezők oldalán megtekinthető.

advent1Összegyűjtöttünk néhány karácsonyi vásárt , ezzel is megkönnyítve az ünnepi bevásárlást. De a szabadidő hasznos eltöltésére is kiválóan alkalmasak ezek az események, hiszen ínycsiklandozó illatok, kulináris élmények, ünnepélyes ragyogás, karácsonyi hangok és hangulatok, kézműves termékek várják az ünnepekre készülődőket.

mikulas milenarisÚjra különleges programra invitálunk minden kicsit és nagyot (no meg a szülőket is). 2015. december 5-6-án Budapesten, a Millenáris D épületében, immár másodízben kerül megrendezésre a PlayKID Mikuláshétvége. Idén a Minimax gyermekcsatornával karöltve szeretettel várnak a szervezők minden kedves érdeklõdõt!

mikulasvonat2015. december 4-6. között több magyarországi kisvasút vonalán a gyerekek együtt utazhatnak, találkozhatnak a Mikulással és segítőikkel. Ha ezen a hétvégén kirándulni van kedvük érdemes megnézni hol és mikor indulnak a mikulásvonatok. Hogy könnyebb legyen a választás összegyűjtöttük egy csokorba őket.

manounnepSzeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat december 5-én 15 órától az Ericsson Konferencia Központban (Ericsson K+F Központ, 1117 Budapest, Irinyi József u. 4-20., B épület, L . M. Ericsson Konferencia Központ) tartandó családi napunkra. Jó hír, hogy a program ingyenes, csak regisztrációhoz kötött.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

More details
Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője