2025. június 18., szerda - Levente

A terveket felülteljesítve, több mint 5 milliárd forint árbevételt ért el a Hungexpo Zrt. tavaly, 30 százalékkal meghaladva a 2014-es eredményt. A cég öt év után most ősszel először ismét megrendezik a BNV-t. A viszonyítási alapként szolgáló előző páratlan évhez, 2013-hoz képest jelentősen, 60 százalékkal nőtt a zrt. bevétele – mondta Ganczer Gábor vezérigazgató.

A KALANDJÁRÓK 2016., 4. Karaván, hajó és motortalálkozó ismét a már méltán népszerű Oldtimer Show társrendezvényekén 2016. április 8-10. között kerül megrendezésre a Vasúttörténeti Parkban. A találkozó mindenkinek szól, aki szereti a kalandot, az utazást, a sportot és a szórakoztató kikapcsolódást földön-vízen-levegőben.

A Junior Expo az Agria Universitas Egyesület kezdeményezése. 2010 óta a 35 év alatti sikeres vállalkozók bemutatására teremt alkalmat két napon át az egri Agria Park területén, évente 50-100 vállalkozó részvételével. A rendezvény kiállítás, tanácsadás és kulturális program egyben, mely a jövő generációjának teremt lehetőséget az együttműködések kiépítésére.

Már egy ideje tudjuk, hogy a vásárlók döntéseinek legnagyobb része tudattalan. Lehet, hogy ez gyakran hihetetlen, sőt, saját magunkról ezt néha el sem akarjuk hinni, pedig így van. De mit tud kezdeni ezzel a trade marketinges? Mit tud csinálni, ha nem tud a vásárló racionális gondolkodására hatni? Mi az a pillanat, mik azok a lehetőségek, amivel megragadhatjuk a vásárló figyelmét?

2017. szeptember 11-15. között rendezik meg Münchenben a drinktec kiállítást, amely az ital- és folyékony élelmiszergyártás-technológia világvására. A szakma döntéshozóinak nemzetközi találkozóhelye, amely kitűnő kapcsolatteremtési lehetőséget kínál. 2013-ban 76 országból 1.433 kiállító és 183 országból 66.886 látogató jött el.

Az mfor.hu 2016. február 18-án rendezi meg Kötelező elektronikus aláírás – kötelező elektronikus számlázás című konferenciáját. A hatékonyabb ellenőrzést a kormányzat az utóbbi időben leginkább a különböző rendszerek online követésével igyekszik elérni. Nagy kérdés a vállalkozások számára, hogy valóban kötelező lesz az elektronikus számlázás bevezetése?

2016. február 4-6. között Stuttgartban tartják a TecStyle Visions Nemzetközi textilkikészítő és dekorációs szakkiállítást. Méltányos kereskedelem, fenntartható termékek és ökológiai gyártási folyamatok – ezek a legfontosabb kihívások a textil- és ruházati ipar, valamint a reklámipar világában, melyekre választ kaphatunk a TecStyle Visions kiállításon.

disznotor1A rendezvényen felsorakoztatjuk a Kárpát-medence legnevesebb sertés tenyésztőit, élőállat bemutatóval, a legjobb sertéshúsból készült hazai és nemzetközi ételeket, mindezt megfűszerezve minőségi kézműves termékekkel. A gyermekek ingyenes kézműves foglalkozásokon vehetnek részt mind a három nap során.

orchidea2016. február 6-án szombaton a füvészkerti Orchidea gyűjteményben a látogatók virágzó orchideákban gyönyörködhetnek, s kérdéseket tehetnek fel a gyűjtemény vezetőjének. Szakvezetés 11 órakor és 13 órakor fog indulni. Jöjjön el a fővárosi fűvészkertbe mindenki, aki szereti a színpompás orchideákat!

tok viragVannak olyan növények, akiknél állandóan farsang van, álcázzák magukat. Keressük meg a Füvészkert üvegházaiban, hogy kik bújtak álruhába. Kerti kalandra hívnak a szervezők az aszfaltrengetegben: hogyan kertészkedhetünk a balkonon télen-nyáron, hogyan lehet a saját kertünk ehető növényekkel a teraszon, hogyan védhetjük meg a hasznos bogarakat, madarakat?

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

More details
Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

More details
Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

More details
BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

More details
Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

More details
Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

More details
Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője