2026. május 23., szombat - Dezső

1996. óta minden év őszén megrendezésre kerül Lipcsében a „játékvilág Mekkája”-ként is emlegetett modell-hobby-spiel nemzetközi modell, hobby és játék szakkiállítás. 2016. szeptember 30-október 3. között már 21. alkalommal várja az érdeklődőket, felnőtteket, gyermekeket és örök ifjakat a rendezvény, mely méltán vonult be az európai modellkiállítások eddigi történelmébe.

Ez év októberétől a lipcsei Nemzetközi designer fesztivál, a Designers' Open (becenevén D/O) nem a Leipziger Messe üvegcsarnokában, a Glashalle-ban, hanem a belvárosi, családbarát Leipziger Zoo előcsarnokában (Kongresshalle, Pfaffendorfer Str.31.) kerül megrendezésre, meghosszabbított napi nyitvatartással.

Hajózástörténeti Látogatóközpont nyít július elsején Balatonföldváron. A hajó formájú épületben interaktív kiállítás és filmvetítések mellett a Balaton legnagyobb épített kilátója és egy panorámateraszos kávézó is várja a vendégeket. Holovits Huba polgármester az MTI-nek elmondta, hogy a különleges látogatóközpontot Balatonföldvár emblematikus épületének szánták.

Magyarország 1990 előtti emblematikus polgárai játékait, többek között babákat, autókat, építőkockákat, társasjátékokat, miniatűr babaházakat, valamint a játékgyártás történetét mutatja be az a kiállítás, amely Játék a városban címmel szerdától látható az Óbudai Múzeumban Budapesten. A tárlat a város témakörében mutatja be a hazai polgári játékokat a múzeum gyűjteményéből.

Gyönyörű természeti környezete által Közép-Európa legszebb fekvésű strandjai között tartják számon az ötezer négyzetméteren elterülő komplexumot. A hatalmas parkkal körülvett medencék egész évben fogadják a pihenni és a sportolni vágyókat. Beltéren nyolc, a nyári időszakban üzemelő strandon öt, míg a téliesíthető uszodában két fürdőmedence szolgálja a vízi kikapcsolódást.

A Túrkeve Termálfürdőben egyaránt megtalálja számítását, aki a gyógyvíztől gyógyulást vár, aki enyhülést keres a forró nyári hőségben, aki sportolás céljából vagy testi-lelki feltöltődésre, pihenésre vágyva látogat el. A közel 5 hektáros, parkosított fürdőben több kültéri medence közül is választhatnak a vendégek.

A Tiszaligeti Strandfürdő Szolnok legszebb részén, a belvároshoz közeli, mégis attól jól elkülönülő fás, parkos területen épület, sportpályák, hotelek, kemping és ifjúsági szabadidőcentrum társaságában. A fürdőhöz tartozó csónakázó tó, a termálmedencék, úszó- és gyermek medencék, csúszdapark, sodrófolyosó, vízgomba, nyak- és hátmasszírozók üdítő szórakozást kínálnak.

A Galerius római császárról elnevezett, egész évben nyitva tartó fedett élményfürdő és wellness központ nevéhez méltóan a római fürdők hangulatát idézi, az élet szépségét, szeretetét, egyfajta életörömöt sugározva. A nemzetközi színvonalú Galerius Élményfürdő és Wellness Központ Siófok város fürdőjeként aktív, egészséges kikapcsolódási lehetőséget biztosít minden korosztály számára.

A Kecskeméti Fürdőben két csúszda található, melyek egész évben használhatók. A Fürdő élmény zónájából szabad átjárás nyílik a kertbe, illetve a kültéri játszótérre. Itt két medence található: egy gyermek pancsoló, és egy élménymedence. A Fürdő élmény zónájában egy bel- és kültéri pancsoló, illetve egy nagyobb gyerekeknek készült medence található.

Győrtől 27 km-re, Mosonmagyaróvártól 15 km-re található a Szigetköz gyöngyszemeként emlegetett Lipóti Termál -és Élményfürdő, amely megjelenésében az ország egyik legmodernebb fürdője. A 10 hektár gyönyörű élő füves strand a fürdőzésen kívül számos lehetőséget nyújt a kikapcsolódni vágyóknak.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője