2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

Magyarország, közelebbről Belső–Somogy európai „vidra-nagyhatalom”. A Balaton és a Dráva közt húzódó erdei tavas területek láncolata igazi „vidra-Paradicsom”. Védelmet, búvóhelyet, élelmet talál itt ez a Nyugat-Európából már csaknem teljesen eltűnt, menyétféle ragadozó. A Parkban közelről tanulmányozhatjuk a vidrát, ezt a védett, rejtett életmódot folytató állatot.

A Balaton északi partján, Balatonfűzfőn csodás természeti környezetben található a BalatoniBob Szabadidőpark, amely egész napos, fullos élményt kínál a gyerekes családok vagy a baráti társaság minden tagjának! Nem véletlenül mondják, hogy NEM KISPÁLYÁS: a két szuper (összesen 1,5 kilométer hosszú!) bobpálya köré épült szabadidős és kirándulási helyszín egész évben nyitva van.

A Challangeland Kalandpark Budapesten, a Normafa utáni Csillebérci Szabadidő központban található, vadregényes, ősfás környezetben. A kalandpark két, különálló részből áll: egyrészt az egyéni vendégek által igénybe vehető, különböző nehézségi fokú kötélpályákból, illetve csapatépítő játékelemekkel felszerelt parkrészből.

A Somogy megyei, 2,5 hektáros területű, egyedülálló madár- és élményparkban közel 100 fajta madarat, köztük pávát, 37 fajta galambot, 26 tyúkfajtát, papagájokat, vízi szárnyasokat, és egyéb érdekes madarakat láthatunk. A nádtetős pajtában bepillantást nyerhetünk a rég múlt földművelés eszközeibe és a termékek feldolgozásába.

2019. március 20-22. között kerül megrendezésre Münchenben a LASER World of PHOTONICS nemzetközi kiállítás,A LASER World of PHOTONICS ennek az iparágnak a vezető rendezvénye, a teljes optikai technológia világvására. Fő célja a tudomány és a gyakorlat szoros kapcsolatának megvalósítása.

2019. június 4-7. között kerül megrendezésre Münchenben a transport logistic nemzetközi kiállítás, amely logisztika-, mobilitás-, IT- és supply chain management szakvásár. Az évek folyamán az ágazat vezető rendezvényévé vált: a kiállítók innovatív, jövőorientált megoldásai a világ minden tájáról vonzzák a látogatókat.

Az optika és a design egyik vezető szakvásáraként az opti 2017. január 28-30. között Münchenben mutatja be a komplett optikai spektrumot a szakközönségnek. 2016-ban 27.500 látogató vett részt a kiállításon 81 országból. A tematika rendkívül széles körű, mely a következő témákat foglalja magába.

lovagitornaAz Úr 2016. esztendejében, július havának második hetében 8,-9, -10-napján fényes ünnepség veszi kezdetét a visegrádi királyi palotában. A magyarok királya, Károly vendégül látja a csehek királyát és ennek fiát, a morva őrgrófot, a lengyelek királyát, bajvívó vitézeiket és díszes kíséretüket. Harcra fel, győzni kell...!

Izgalmas utazás a múltba; vajköpülés, kukoricamorzsolás, a jószágok gondozása a tanyán, játékok, filmvetítés, izgalmas kalandtúra a sötétben a látogatók elől elzárt, éjszakai Skanzenben – ez várja a gyerekeket a Da Vinci Pizsamapartikon. A Da Vinci Learning Pizsamaparti az ismeretterjesztő csatorna díjnyertes sorozatára, az Időutazókra alapozott élménytanulási programsorozat.

dunaresidence kepA Duna Residence  üdülőpark Tata városához közel fekvő csendes faluban, Dunaszentmiklóson a borairól és gyönyörű tájairól ismert neszmélyi borvidéken található. A Gerecse csodálatos környezetében található üdülőpark a természetet, a különféle sportokat kedvelőknek, a wellness szerelmeseinek és a történelmi, kulturális emlékek iránt érdeklődőknek nyújt felejthetetlen élményt.

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője