2025. június 19., csütörtök - Gyárfás
A Föld Napjához kapcsolódóan, 2016. április 20. és 24. között a Budapesti Állatkertben ismét lesz Föld Fesztivál. Az idei egyhetes programsorozat a biodiverzitás jegyében telik, mely témákat játékos ismeretterjesztés formájában tolmácsoljuk a kisebb és nagyobb látogatók felé. Jelen lesz az állatkerti madármentő csapat, ahol a munkatársaink állatorvoslási titkokat is elárulnak.
A kétnapos rendezvény ásványkiállítással és börzével, valamint interaktív gyerekprogramokkal. várja az érdeklődőket Győrbe. ami látható lesz: Ásványok, ősmaradványok, drágakövek, meteoritok, illetve ezekből készült dísztárgyak és ékszerek kiállítása, vására. Minden látogatót szeretettel várnak!
A 2004-ben elindult Critical Mass 2013-ra elérte azt a célját, hogy népszerű és elfogadott legyen a biciklis közlekedés Budapesten. Mégis úgy látjuk, hogy a budapestieknek igénye van egy nagy bringás felvonulásra. Most azt szeretnénk, hogy Budapest végérvényesen biciklis város legyen, ezért szervezzük az I Bike Budapestet.
A két napon összesen 8 választható távon tudnak a nevezők rajthoz állni. Április 23-án a Családi Futónapon mini, midi, családi, 3,5 km-es és nordic walking távon, míg április 24-én a kilométer szerelmeseinek szervezett futamokon 7 km-es, félmaratoni, és félmaratoni váltóban 2 és 3 fős csapatokba szerveződve mérettethetik meg magukat az indulók.
Lázas izgalommal várjuk, hogy mikor halljuk meg az első kelepelést és szárnysusogást a magasban, ami hirdeti nekünk, hogy itt vannak a gólyák, megérkezett a tavasz. A vendégek a program során megismerkedhetnek a gólyák fészkelési, táplálkozási és vonulási szokásaival. A környező villanyoszlopok fészkeiben, élőben is megtekinthető a gyönyörű madár.
2016. április 24-én 14 órától 1848-49-es csatarekonstrukció várja az érdeklődőket a komáromi Monostori Erődben. A nemzetközi vonzerővel bíró hadijátékon a katonai hagyományőrzők 40 lovassal, 120 fős gyalogossal és 10 ágyúval az 1848-49-es éveket idézik meg. Kísérő programként korabeli harcászati eszközök, korhű egyenruhák és tábori élet elevenednek meg.
A hagyományteremtő tavaszi rendezvény jól kiegészíti az őszi Gőzmozdony Grand Prix-t, ugyanis 3 befűtött magyar gőzmozdonyt (a Trumant, a 275-öst és a BKV27-est) csodálhatunk meg, melyekhez csatlakozik még a 100 évfordulóját ünneplő 324.540 gőzös a "B" fordítókorongon. Az egész hétvégés program színes lehetőségeket kínál a gőzösök megtekintése mellett azok kipróbálására is.
Mi is lehetne kellemesebb egy gyönyörű napsütéses napon, mint kerékpáron felfedezni a varázslatos Fertő-tájat… Jól kiépített kerékpárutakkal, természeti kincsekkel, kulturális látnivalókkal biztosítja a környék a felejthetetlen napokat, Tornácos Panziónk pedig mindezt megkoronázza védnöki táblás étteremével, kényeztető wellness udvarával és barátságos hangulatával.
A Colliers International magyarországi irodája örömmel jelenti be, hogy Steinfeld Tamás társigazgatóként csatlakozott értékbecslési és tanácsadási üzletághoz, valamint április közepétől kezdve Leonhard Boom tölti be az ingatlan-tanácsadó cég iroda bérbeadási üzletágának társigazgatói - egyben bérbeadó képviseleti üzletágának vezetői - tisztségét.
Az Aquincumi Múzeum Óbuda területén fekvő római kori város maradványait és emlékeit foglalja magába. A jelenkori régészeti park az aquincumi polgárváros körülbelül egyharmadát mutatja be. A múzeum állandó és időszaki kiállításai, tematikus napjai remek szórakozást és programlehetőséget biztosít minden ki számára.
A tudomány és a természet számtalan csodája van jelen életünkben. Nap mint nap használjuk azokat a technikai újításokat, amelyeket a fizikának, a kémiának és más tudományágaknak köszönhetünk. De vajon tudjuk-e, hogyan működnek ezek, és egyáltalán hogyan működik a körülöttünk lévő világ?
Debrecenbent található az ország első vidéki állat- és növénykertje, melyet 1958-ban alapítottak. A kicsiket a vidámpark is várja, amit egy kisvasút köt össze az állatkerttel. A vonatból az erdő területén elhelyezett kifutóban láthatóak a dámszarvasok, valamint a tevék, és érdekes látvány elhaladni a dodgem, valamint a kukac hullámvasút mellett is.
Szakmai nyílt napot szervezett a Blachere Illumination 2016. március 22-én az Európa Center Üzleti és Logisztikai Parkban (1044 Budapest, Ezred u. 2. B2/10.). A vendégek szakmai előadásokon vehettek részt, ahol a Blachere munkatársai beszéltek dizájnról, új termékek fejlesztéséről, karbantartásról és büdzsétervezésről.
A Duna Residence***** üdülőpark Tata városához közel fekvő csendes faluban, Dunaszentmiklóson a borairól és gyönyörű tájairól ismert neszmélyi borvidéken található. A Gerecse csodálatos környezetében található üdülőpark a természetet, a különféle sportokat kedvelőknek.
|
2025 legnagyobb dobása a Judo világbajnokság 2025…
2025. szeptember 28-án rendezik meg Magyarország legnagyobb…
A "Több mint levendula" - Gyógy- és…