2025. június 20., péntek - Rafael
A nagysikerű budapesti és győri Édes Napok után Székesfehérvárra is megérkezik a Csokoládé- és édességünnep! Válogatott, minőségi csokoládé- és édesség kiállítókkal, fellépőkkel és előadásokkal várunk minden édesség kedvelőt! Napközben bemutatók, kurzusok, szakmai workshopok lesznek.
2015-ben 42 országból 424 film és több ezer látogató érkezett Gödöllőre! 2016-ban a tavalyi sikerek és eredmények mentén, azt továbbfejlesztve terveztük meg a Fesztivál immár 5 napjának programját. Két Filmszemle (Nemzetközi és Kárpát-medencei), 5 vetítési helyszín, 3 napos Jamboree, Varázslatos Magyarország szabadtéri fotókiállítás,...
Dél-Dunántúl területére a XVIII. században német bevándorlók érkeztek a Fuldai Apátság közvetítésével. Ma kb. 40 falut és várost tartunk számon Baranyában és Tolnában a „Fuldai Települések” között. Ide tartozik Feked is, ahol írásos emlékek alapján pontosan tudjuk honnan jöttek őseink Hessenből, Fulda mellől.
A Kisüzemi Sörfőzdék Érdekvédelmi Egyesülete és 30 hazai kisüzemi sörfőzde kínálata várja az érdeklődőket 2016. május 21-22. között Óbudán a Fő téren. A gasztronómiai kínálatot a kézműves sörök mellett food truckok szinesítik. Minden érdeklődőt szeretettel várnak! Ön se habozzon (csak a sör)!
Az okostelefonok világában élünk, mindenki kezében ott van a telefon, tablet. De vajon a készülékhez képest mi mennyire vagyunk okosak? Hogyan tudjuk úgy használni a mobilmarketing eszközeit, hogy az a fogyasztóknak is kényelmes, szórakoztató és hasznos legyen? A válaszokat megtudhatja május 24-én "A mobilmarketing szökőéve!?" Mobilmarketing Konferencián.
A középületek, irodaházak szerkezetei, komfortigénye valamivel gyorsabban fejlődik, mint a lakóépületeké, így jó, ha az építészek lépést tartanak a változó igényekkel és lehetőségekkel. A BME Épületszerkezettani Tanszékének és az Artifex Kiadónak közös konferenciáján ezek kerülnek terítékre.
Az Aquincumi Múzeum Óbuda területén fekvő római kori város maradványait és emlékeit foglalja magába. A jelenkori régészeti park az aquincumi polgárváros körülbelül egyharmadát mutatja be. A múzeum állandó és időszaki kiállításai, tematikus napjai remek szórakozást és programlehetőséget biztosít minden ki számára.
2016. május 18-án sajtóreggelire és egyben kiállítási megnyitóra invitálta partnereit az ESTON. A Bank Center aulájában rendezett kiállításon az EstOn the top fotópályázatra beérkezett legjobb, egyedi látásmóddal készített fotókompozíciókat június 5-ig lehet megtekinteni. Az ingatlanpiac aktualitásait Salamon Adorján vezérigazgató és az ingatlanügynökség divízióvezetői elemezték.
Az eladók az elmúlt negyedévben is a reálisnál magasabb árakon hirdették meg lakásaikat, így nőtt a választék a VII., VIII. és XI. kerületek ingatlanpiacán. Ez viszont azzal jár, hogy a tulajdonosok nehezebben tudják értékesíteni ingatlanaikat, mint néhány hónappal ezelőtt. Ráadásul egyre kevesebb az olyan vevő, aki gyorsan és "mindenáron" szeretne vásárolni.
Élj környezettudatosan és egészségesen, pihenj a zöldben! A Danubius számára a hagyományok őrzése mellett a legnagyobb érték a természet megóvása, hogy a következő nemzedékek még zöldebb környezetben gyönyörködhessenek és pihenhessenek. A Családi Zöld Nap programjait a TERMÉSZET szeretete és védelme ihlette.
Lesz itt minden, ami a bringások kedvence. Reggel 9 órától a legkisebbektől kezdve, mindenki megtalálja a legérdekesebb programot magának: Zöld Kerék Alapítvány Bringa Suli, KRESZ teszt, ügyességi pálya, részeg és drogos szemüveg kipróbálása, szabadtéri játszóház, ingyenes kerékpárteszt, bringás felvonulás, ügyességi játékok, kerékpár verseny.
A Shakespeare-évad végéhez közeledve 2016. május 17. és június 2. között valaha volt legnagyobb és mindenképpen legsokszínűbb fesztiválját rendezi a Magyar Állami Operaház. Pedig nem könnyű a 2014-es Strauss150 léptékét vagy a tavalyi Faust-tematikus sorozat végleteit meghaladni. Most mégis próbát tesznek.
Idén is kalandos mesék, mesés kalandok várnak az AsiaCenter Egyszeregy Mesefesztiválon Május 22-én vasárnap immár negyedik alkalommal egy egész napra sárkányok, hercegnők és hősök birodalmává változik a XV. kerületi bevásárlóközpont. Idén több ezer családra számítanak a szervezők az ingyenes programon, ahol mesés nyeremények is gazdára találnak.
A versenyprogramon kívül premierrel, performanszokkal, szabadtéri táncszínházzal, élőzenés táncházzal, nyilvános tánc és kritikai workshoppal is vár mindenkit Veszprém a táncművészet egyik legnagyobb hazai fesztiváljával 2016. május 23–29. között. Minden érdeklődőt szretettel várnak a tánc fesztiváljára!
|
Immáron tizedik alkalommal rendezzük meg a bankszektor, az IT-szektor és…
Jön a Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban is…
Idén 21. alkalommal! Hatalmas társaság, garantált élmények…