2026. május 23., szombat - Dezső

gyerekekA 214 éves Magyar Természettudományi Múzeum első önálló kiállítási épülete 20 éve nyitotta meg kapuit a Ludovika Akadémia egykori lovardájában. Az évfordulót a látogatókkal együtt szeretnék megünnepelni. 10 órától kézműves foglalkozással, felfedező utakkal várnak mindenkit. 15 órakor a Kaláka együttes zenél mindenki örömére arról, hogy "Nálatok laknak-e állatok?".

ceruzaA programra érkező családokkal egy képzeletbeli utazást tesznek a Holdra. A kiállításon szereplő képek megfigyelése közben rajzolnak, ragasztanak és maketteket készítenek qyerekekkel. A foglalkozást Krasznahorkai Ágnes és Szabics Ágnes vezeti. A programon való részvétel ingyenes! Korosztály: 4-10 éveseknek.

rajzfilm unnepA 4. Országos Rajzfilmünnepet 2016. október 29-én, az Animáció Világnapján rendezik meg.  Idén országszerte már több mint 50 helyszínen, mintegy 120 magyar és külföldi, klasszikus és kortárs animációs filmet vetítünk. A vetítések a legtöbb helyszínen ingyenesek, másutt jelképes összegű vagy kedvezményes jegyekkel várják az érdeklődőket.

sparA CityZen Irodaház sikeresen bérbe adta hosszú távra a teljes 853 négyzetméteres földszinti területét a SPAR Magyarország részére. 2016 november elején fogja megnyitni kapuit a SPAR szupermarket a frekventált Váci út és Dózsa György út kereszteződés közelében - értesült az OGH hírügynökség.

makar epuletA Hotel Makár Sport & Wellness****/*** szálloda Pécsett ideális üzleti találkozók, családi- és sportrendezvények színvonalas lebonyolítására. Szolgáltatásainkkal nemcsak a pihenést és kikapcsolódást, hanem az egészségmegőrzés lehetőségét is szeretnénk biztosítani a hozzánk érkező vendégeknek. Itt nagyszerű helyszínt talál privát vagy vállalati eseményei számára.

tortaHarmadik alkalommal kerül megrendezésre a sütemények szerelmeseinek seregszemléje. Miben lesz más ez a fesztivál? Nagyobb területen, még több worshoppal, számos kiscsoportos sütemény és tortadekorációs foglalkozással szeretnék invitálni az édesszájúakat az eseményre, ráadásul  idén előszőr kerül megrendezésre a Sütemény és Tortafesztivál idején a Karácsonyi Dekor Placc.

moziA 6. Mozinet Filmnapokon 2016. október 28. és 31. között nem csak Cannes legnagyobb slágereit tekinthetjük meg országosan, de több filmet az alkotóik is elkísérnek az első magyarországi ősbemutatóra. A rendezvényre érkezik a cannes-i versenyprogramban vetített, különös hangulatú Állva maradni  (18) rendezője, Alain Guiraudie...

fotosAz ELSŐ PROFI FOTO kiállítás  a Budapest Marriott szállóban megrendezésre kerülő 17. AV Trend & Hi-Fi Show társ- kiállításaként kerül megrendezésre, 2016 november 12-13. között. A helyszínt illetően nem véletlenül esett a választás erre az elegáns Duna-parti szállodára, ahova négy évvel ez előtt a Hi-Fi Show-val átköltöztek a szervezők.

hifishowAz audio-vizuális termékek szakértőinek és rajongóinak szól a 17. AV Trend & Hifi Show a Budapest Marriott Hotelben. A két nap alatt az érdeklődők egy elegáns, mégis otthonos környezetben ismerkedhetnek meg a világ legdrágább és legjobb audio-vizuális márkákkal. Idén ráadásul első alkalommal a jó hangzás szerelmesei mellett a fotózás rajongóira is gondoltak.

bor3A Zsólyomka-völgy a Sátor-hegy-csoport legnagyobb méretű völgye, a Magas-hegy és a Szárhegy között, mélyén a Zsólyomka-patak folyik. Itt található a Zsólyomkai pincesor. A Nyitott Pincék rendezvény 2010-től a szüreti időszak végén kerül megrendezésre, a borkóstolás mellett gasztronómiai fogásokkal és egész napos kulturális programokkal.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője