2025. június 21., szombat - Alajos

tuzijatek1A hagyományokhoz híven a Varkapu.info regionális hírportál idén is összegyűjti a térség augusztus 20. alkalmából rendezendő eseményeit. A hagyományos mise és kenyérszentelés mellett gyermekprogramokkal, koncertekkel várják a környék települései az érdekődőket.

libafesztivalA Nógrád megyei faluban, ahol a '60-as években még ezerszámra tartották a libákat, 2008-ban szervezték meg először a libafesztivált a hagyományok felelevenítésére. Idén is jelmezesen és természetes szépségükben mutatkozhatnak be a libák. Lesz liba- és kisállat simogató, sétakocsizás, közös fényképészkedés a szárnyasokkal.

kronazasijatekokIsmét életre kel a törénelem! Immár negyedik alkalommal rendezi meg Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. augusztus 12–21. között a Székesfehérvári Királyi Napokat. A Szent István ünnepe köré szervezett összművészeti fesztivál a történelmi főváros legfontosabb eseménye, amely igazi kulturális csemegékkel várja a fehérváriakat és a városba látogatókat.

corvinmoziA Magyar Igazság Ligája Cosplay Klub szervezésében augusztusban egy felejthetetlen programsorozat várja az érdeklődőket. Különféle boltok standjai pakolnak ki, köztük : Holdfény Fantasy Játék Szaküzlet, Gamer Tech, Maszka Jelmezkölcsönző KFT. Ezeken felül megtalálható lesz arcfestő, képregeny rajzoló és képregenyárus pult.

budapestsupLeküzdöttük az összes bürokratikus akadályt, megszereztük az engedélyeket így 2016. augusztus 6-án végre megrendezésre kerülhet az első hivatalos Budapest SUP esemény, amely páratlan lehetőség megnézni csodaszép Budapestünket egy teljesen új szemszögből, a vízről.

kezilabdaTölts el hét napot a sport jegyében a királynék és a kézilabdázás fellegvárában! Idén ismét Veszprém ad helyet a Cell-Cup elnevezésű Nemzetközi Kézilabda Fesztiválnak, amely a 20. jubileumi születésnapját ünnepli. Gyere, és éld át 2016 legjobb kézilabdás élményeit! A résztvevők 28 országból érkeznek.

zeneStradivari-kiállításra, sakkpartikra, műismertetőkre és cigányzenei koncertekre is várják a közönséget a hetedik Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál (Kaposfest) kiegészítő rendezvényein. Az egyhetes zenei esemény kiegészítő programjainak célja közelebb hozni a hallgatóságot a felcsendülő művekhez, szerzőikhez, bemutatni az alkotók emberi oldalát.

templomAz Ars Sacra Fesztivál a 2007-es nemzetközi Városmissziós rendezvénysorozat gyümölcse. Célunk a remény jeleinek felmutatása a kultúrában, a művészet különböző műfajain, nemzeti kultúránk meghatározó értékein keresztül. Az Ars Sacra Fesztiválhoz évről évre önkéntesen csatlakoznak Magyarország legnagyobb múzeumai, kulturális központjai, számos galéria és művész.

csillagsetaNapnyugta után, a zselici dombok között sétálva, derült idő esetén csillagok ezrei tűnnek elő felettünk. A kellemes túra után egy dombtetőn telepszünk le. Itt csillagász vezetésével, távcsővel figyelhetjük meg a távoli objektumokat, miközben akár a fűbe heveredve várhatjuk a csillagok hullását Európa egyik legszebb égboltja alatt.

gyerekekMinden hónap első vasárnapján a Park átváltozik Pöttömkertté, gyerekek rohanják meg a Parkot, indul a móka. Ha szülő vagy, leveszik rólad a „Mit játsszunk?”-gondot! A Mizo-Pöttömkertben a nyár folyamán a kreatív kézműves foglalkozásoktól a jógán át a gipszszobrászkodásig számtalan, állandó és havonta megújuló program várja a gyermekeket.

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Borsófesztivál, 2025. június 21.

Borsófesztivál, 2025. június 21.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője