2025. augusztus 18., hétfő - Ilona

rovarEgyedülálló rendezvényre hívják a látogatókat. A nemzetközi rovarbörzén csodálatos színben pompázó lepkéket, rovarokat láthatnak a vendégek. A börzén a kisállatok, csigák, és hüllők világába is betekintést lehet nyerni. A kulturkamra teremben pedig szakmai előadásokat hallgathatnak az érdeklődők 2016. november 13-án.

adventAz idei karácsonyi „Creative Arts Fair” elnevezésű vásárt 2016. december 9. és 11. között tartják az Iparművészeti Múzeum földszinti tereiben, az Üvegcsarnokban és az azt ölelő galérián. Szeretettel várják a már korábban is ehelyütt vásározókat és az újonnan jelentkező, kortárs dizájnnal, iparművészettel foglalkozó alkotókat, vállalkozásokat is.

forraltbor1Ősszel ki ne szeretné a ropogós tűz melegét? Vagy a finom szalonnazsíros kenyér illatát? Esetleg egy pohár finom forralt bort? És mindezt kényelmes körülmények között, FŰTÖTT sátorban elfogyasztani? Régi, hagyományos élményeket elevenítünk fel belvárosi kényelemmel: ez lesz a  szalonnasütés a Ráday utcában!

liba1Ínycsiklandó falatokkal, zamatos újborokkal, örömteli társas tevékenységekkel, harsány mulatozással búcsúzhatnak az ősztől azok, akik részt vesznek a szentendrei Skanzen Szent Márton Újborfesztivál és Libator rendezvényén hétvégén. A Magyar Termék Nagydíjjal kitüntetett, több ezer embert megmozgató rendezvényére az idén tizennegyedik alkalommal kerül sor.

futas terepIdén, december 3-án egy új kihívás születik Magyarországon: az első vertikális akadályfutás a Kékestetőn még a leggyakorlottabb akadályfutókat is próbára teszi. Az akadályfutás mind népszerűbb sport Magyarországon, elsősorban Fábián Miklósnak köszönhetően, akinek nevéhez fűződik az első ilyen jellegű hazai verseny.

koraszulottA Koraszülöttek Világnapja alkalmából november 13-án 17 órakor különleges koncertre kerül sor a Budapest Music Centerben, amelyen a résztvevők jegyvásárlásukkal támogatják a családbarát koraszülöttellátás fejlesztését. A Melletted a helyem Egyesület a koncertet követően a Koraszülöttek Világnapján, november 17-én 16.00 órakor szimpátiasétát rendez a Lánchídon.

szaloncukorIdén újra indul a Szaloncukor Angyal kezdeményezés, amely az elmúlt évben 55 település 875 családjában 3051 rászoruló számára tette szebbé az ünnepeket. Idén Pataki Zita televíziós műsorvezető és Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf is csatlakozik a programhoz, és arra kér mindenkit, hogy erejéhez mérten segítsen  a leginkább rászoruló gyermekekeknek.

silc5A Blachere Illuminaton legújabb fejlesztése a SiLC® rendszer (Smart Illumination Control), amely egyszerre ad választ az energiatakarékosságra és az egyedi, testreszabott, animált fénydekoráció létrehozása kapcsán felmerülő igényekre. Az új rendszernek köszönhetően mostantól egy okostelefon-alkalmazás segítségével kezelhető a díszvilágítás le- és felkapcsolása.

macskaA macskakiállítások rendszerint megmozgatják az olvasóink fantáziáját. Legközelebb 2016. november 19-20. között rendeznek Budapesten a Lurdy házban ilyen eseményt. Sokan szeretik a doromboló jószágokat, de kevesebben tudják, hogy a legfrissebb tanulmányok szerint a macska dorombolása gyógyít, még a csontok regenerálódására is jó hatással van.

nescafeGlobális és közösségi élménnyé próbálta tenni a reggeli kávézást kampányakciójával a Nescafé. Először Budát és Pestet kötötte össze, majd az egész világot bevonta akciójába a Nescafé, amelyet a kávé világnapja alkalmából rendezett szeptember második felében. Aki figyelte az eseményeket, láthatta azkat a kisfilmeket, amelyek az esemény kapcsán a közösségi médiában keltek életre.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Varázsliget, augusztus 19-20.

Varázsliget, augusztus 19-20.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője