2026. április 10., péntek - Zsolt

Archívum

GasztroTavasz Eger 2017.

864

bor eger2017. március 15-én útjára indult a GasztroTavasz. A projekt célja, hogy előtérbe helyezze az egri gasztronómiát, felhívja a figyelmet a helyi specialitásokra, szakmai kihívást támasszon a vendéglátásban dolgozóknak, és persze a tavaszi kikelet idején egy játékos közösségi programot adjon mind Eger lakóinak, mind a városba érkező turistáknak egészen májusig.

A programról összefoglalóan:

A GasztroTavasz program keretében a szervezők kiírást tettek közzé helyi éttermeknek, cukrászdáknak, kávézóknak, hogy alkossák meg a szerintük igazi egri fogást / italt. 16 egri vendéglátó vállalkozás mindösszesen 27 egri étel és italkülönlegességet dolgozott ki. Ezekről a tételekről gazdag írott és képi anyag, rádiós stúdióbeszélgetések, és Eger gasztronómiáját fiatalosan és lendületesen bemutató újszerű kisfilm sorozat készült. A szórakoztató és egyben ismeretterjesztő tartalmat a program média partnerei kezelik, úgymint az FM7 Rádió, a TV Eger, a HEOL és a Heves megyei Hírlap. A szervezőknek a program résztvevőinek, és a médiapartnerek célja mindezzel, hogy 2017. tavaszán játékos közönségszavazásra invitálják az érdeklődőket, és Eger Városra irányítsák a turisztikai figyelmet.

Hogy egy fogás / ital mitől lesz valami egri, azt a résztvevők fantáziájára bízták a szervezők. A játékszabályokat közösen alkották meg a program indulása előtti kerekasztalos beszélgetéseken. Van aki a helyi termelők termékeire építi a fogását, van aki a névadásban tiszteled Eger történelme előtt, van aki a török időket idézi fel, és van aki komplett szimbólumrendszerben jeleníti meg Eger domborzatát és épületeit a tányéron.

De függetlenül a vendéglátó vállalkozások elképzeléseitől, végül a fogyasztók szavazatai dönti el, hogy melyik a legEGRIBB étel /desszert/ kávéital. A szavazás online felületen történik a HEOL.hu hírportálján, mely közvetlenül a www.GasztroTavasz.hu weboldalról is elérhető.

A program záróakkordjaként a szervezők májusban közzéteszik a közönség tetszésindexének eredményét.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője