2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

operaA Magyar Évad végén, 2017. május 10. és június 10. között a MagyarFeszt négy hete alatt lepereg a magyar operatörténet két évszázada Ruzitska Józseftől Varga Juditig és Gyöngyösi Leventéig. Minden jelentős operaszerző és több kihagyhatatlan koreográfus művészete is jelen lesz a nagy sorozatban.

varjatkok egerKaland az időben, „történelmesdi” kicsiknek és nagyobbacskáknak, Vitézi próba, Gárdonyi-kuckó, solymászbemutató, történelmi játszóházak, várműhely, kézműves foglalkozások szórakoztatják a legkisebb múzeumlátogatókat 2017. május 27-én az Egri várban. Érdemes lesz egy nagyszerű napot itt tölteni.

muzeumokejszakajaA Múzeumok Éjszakája rendezvényt  2017. június 24-én rendezik meg. Ezen a napon országos szinten több száz helyszínen tartanak programokat. Az események és rendezvények kezdési időpontja a helyszíntől függően változhat. Budapest területén egységes karszalaggal látogatható az összes résztvevő múzeum.

googleGyakorlatorientált tréning a SAKKOM Interaktív szakmai támogatásával a Google AdWords kampány létrehozásának és optimalizálásának technikájáról és trükkjeiről, a kezdő lépésektől. Naponta több százezer magyarországi internetező keres a Google-ban különböző termékeket és szolgáltatásokat.

furdoA több mint 4 évtizedes tapasztalattal rendelkező Danubius Hotels tagszállodái Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Romániában örömmel csatlakoznak nemzetközileg összehangolt programokkal a Wellness Világnapjához. A cél, hogy 2017. június 10-én minél több embert sikerüljön megmozgatni szárazon és vízben.

gyerekek116. alkalommal vár kicsiket és nagyokat Magyarország legnagyobb ingyenes családi rendezvénye a Generali Gyerek Sziget. 2017. június 3-25. között júniusi hétvégéken, minden szombaton és vasárnap száz változatos program szórakoztatja majd a látogatókat a Hajógyári-szigeten. A belépés ingyenes!

luppato2017-ben is vár mindenkit a Lupa Tó, kristálytiszta vízzel, a tavalyinál lényegesen hosszabb, fehér-homokos vízparttal és eddig még sosem látott vízi és vízparti élményekkel és szolgáltatásokkal. Egy darabka karibi érzés, egy darabka tengerpart a fővárostól mindössze tíz percre, ahol vár a sportolás, a lazulás, a bulizás és a gasztronómia változatos világa.

zoldA hazai környezettudatos konferenciák legszínvonalasabb sorozatán, a HuGBC és az Artifex Kiadó Öko-logikus Építészet sorozat 2017-es évadán a már 2018-tól hatályba lépő „közel nulla energiaigény” követelményeivel és az azon túli elvárásokkal foglalkozunk.

mediafogyasztasA fiatal generáció mindössze 28%-a kapcsolja be a televíziót: számukra már az okostelefon, a PC és a laptop jelenti a médiafogyasztás központját – derült ki a Jófogás és a GKI több mint 10 ezer aktív internetezőt bevonó kutatásából. A legtöbb audiovizuális tartalmat még mindig otthon fogyasztjuk, de a korábban tévézésre fordított idő egyre inkább tolódik az internet irányába.

palinka2017. június 3- 4-én (Pünkösd hétvégéjén) kerül megrendezésre, az ingyenesen látogatható XII. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivál. Az esemény vasárnapi napja, a RISKA támogatásával jön létre. Kiemelkedő színpadi műsorokkal várják a szervezők a látogatókat mindkét napon Újszilvásra, ahol lesz még vidámpark, kézműves és kirakodóvásár és Hungarikum sátor is.

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője