2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Sokac Babfőző Fesztivál Mohácson, 2017. augusztus 5.

1080

bablevesTöbb mint tizenöt éve Bosnyák Mátyás és Filákovity László ötlete révén került felelevenítésre a régi sokac hagyomány. Az idősebb nemzedék nagyrészt mezőgazdasággal foglalkozott. A földeken dolgozva, hogy a munka is haladjon, de valamilyen módon megteremtődjön a déli ennivaló is, feltették az ételt az agyagedénybe, amely mellé tüzet gyújtottak.

Az edény a tűzzel nem érintkezett, csak a hő melegítette fel annak tartalmát. Nem őrizték az ételt, hanem például minden sor kukorica vagy szőlő kapálása után kóstoltak, raktak a tűzre és folytatták a munkát. Mivel az agyag nagyon rossz hővezető, így felforrás után sokáig tartja a meleget. Ezt a tulajdonságot kihasználva alkalmazták az agyagedényt a mindennapi életükben.

Az agyagedényben való főzés szokásának felelevenítésére első alkalommal egy baráti kör gyűlt össze tizenhat évvel ezelőtt. A második főzés már verseny volt. Körülbelül az ötödik rendezvény után törölték a versenyt, mert képtelenség volt a rengeteg minta kóstolása, érdemi összevetése.

Jelenleg afféle nagy baráti, családi találkozóvá, és érdekességgé nőtte ki magát a mohácsi sokac babfőző fesztivál, ahol már nemcsak a tősgyökeres mohácsi sokac unokák, dédunokák őrzik az ősök tüzét és szokásait, hanem az ország több tájáról érkező vendégek is vissza-visszajárnak feledhetetlen ízeiért, hangulatáért.

Időpont: 2017. augusztus  5.
Helyszín: Mohács
Információ: www.mohacs.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője