2025. augusztus 21., csütörtök - Sámuel

veteranjarmuÁprilis 22-én időutazásban lehet részünk, ha ellátogatunk a Premier Outletbe. A kicsik és nagyok örömére ismét veterán autók és motorok sorakoznak fel a Premier Outletben. A kuriózumnak számító autócsodák mellett a kicsiket lufihajtogatással, ugrálóvárral és arcfestéssel várják. A veterán járműveket 10.00-17.00 óráig lehet megtekinteni a biatorbágyi outletközpontban.

uszasA nyári, budapesti vizes világbajnokság előtt Hosszú Katinkának, Gyurta Dánielnek vagy Cseh Lászlónak is testközelből szurkolhatunk a Debreceni Sportuszodában április 19. és 22. között! Jegyárak: a délutáni döntőkre: 700.-Ft négynapos bérlet: 2.000.-Ft  A délelőtti előfutamok ingyenesen látogathatók. 6 éves kor alatt a belépés ingyenes.

hazepitesAz elmúlt évben 9 994 új lakás épült, 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma 31 559 volt, ami több mint két és félszerese a 2015. évinek (KSH 2017. február havi adatai alapján).

housechooseHabár az újépítésű lakások a legtöbb ingatlanvásárló számára most sem tűnhetnek olcsónak, a körülmények változása miatt a vevőknek további áremelkedésre kell felkészülniük. Mi várható az elkövetkező egy-két évben az újlakáspiacon? A kérdésre a Balla Ingatlanirodák tulajdonos-ügyvezetője, Balla Ákos adott választ.

husvet2A húsvéti hagyományokat színes családi programokkal idézi fel a Várkert Bazár 2017. április 15-től április 17-ig. Hímestojás kiállítás és kézművesek bemutatóján ismerhetjük meg a hagyományos díszítéseket: a tojásírást, tojáspatkolást. Tojásdíszítés bemutatót is láthatnak majd az érdeklődők a színvonalas programok között.

tojaskiserletA Csodák Palotájában Húsvét alkalmából a tojások körül fog forogni a világ. A hagyományostól eltérően nálunk nem tojásfestés lesz, hanem rendhagyó módon tojással is mutatunk nektek izgalmas kísérleteket és vasárnap Meséből Tudomány című előadásunkkal kedveskedünk a legkisebbeknek!

husvetinyusziTavasszal újra kinyitja kapuit Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkja, a Vasúttörténeti Park. Szezonnyitás alkalmából április 17-én megrendezésre kerül a Húsvéti Nyuszikeresés, ami számos izgalmas és különleges hagyományőrző programmal várja a látogatókat. A rendezvény keretében kerül sor a ’Picur viaDal’ zenekari verseny eredményhirdetésére és díjátadójára is.

kutya goldenTud pacsit adni a kutyusod?  Betéve ismeri az „Ül!” és „Fekszik!” vezényszavakat? Visszahozza a labdát? Hatalmasat tud ugrani? Bármilyen trükkel is jelentkezz, mi mindet díjazzuk! Hozd el kutyusod, cicád, hörcsögöd, tengerimalacod, madarad, bármilyen háziállatod április 15-én 10 órától a cirkusz elé!

kincs2016-ban szakmai zsűri döntése alapján a Kincskereső játékösvény nyerte a  Magyarország legjobb ökoturisztikai tanösvénye címet. A húsvéttól látogatható kincskereső útvonalat sikeresen végigjárók garantált ajándékban részesülnek. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a húsvéti kincskeresésen 2017. április 14. és 17. között.

husvet3Az ország egyik legnagyobb húsvéti mulatsága várja az egész családot. Szombaton nyitja meg kapuit az ország egyik legnagyobb családi húsvéti ünnepsége, ami három napon keresztül várja a család minden tagját Budapest szívében, a XI. kerületi a Bikás Parkban.  A húsvét ünnepe az egész családnak egy közös kikapcsolódási lehetőséget is jelent.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője