2026. február 5., csütörtök - Ágota

Archívum

Vikidál 70, Zeffer 60, Mobilmánia 10 - 2018. január 6.

924

mobilmaniaÉletműkoncert kavalkád az Arénában!  Vikidál Gyula és Zeffer András kétrészes előadással ajándékozza meg a közönséget 2018.január 6-án a Budapest Arénában. A koncert első részében a Liszt Ferenc-díjas Vikidál Gyula színművész - énekes és vendégei előadásában hallható válogatás a művész több mint 50 éves pályafutása alatt született, személyisége által ismerté vált repertoárból.

Elhangzanak rockoperák, musicalek dalai és a nevéhez kötődő, maradandót alkotó, országosan ismert zenekarok számai.

Az est második felében Zeffer András billentyűs, énekes, zeneszerző 40 éves munkásságának legfontosabb zenekarai lépnek színpadra, vendégekkel és eredeti tagokkal. A zenész 2007-ben legyőzte a leukémiát, azóta is hatalmas lendülettel alkot, ezzel pozitív példát mutatva, amit ezen az estén is megtapasztalhatunk. A koncert folytatásában a most 10 éves, Fonogram díjas Mobilmánia ad fergeteges nagykoncertet eddig megjelent lemezeinek zenei anyagából, több vendéggel, szimfonikus nagyzenekarral kiegészülve.

A program szerint egykori énekesükről, a 2008-ban elhunyt Tunyogi Péterről is különleges módon emlékeznek meg. A koncerten megszólaló dalok még szebb hangzását egy gyerekkórus és egy kiváló nagyzenekar, az Art Anzix Orchestra segíti tökéletessé tenni. A koncert a Danubius Music menedzselésével és az Art Anzix Színház szervezésében valósul meg. Fantasztikus  hangulatot ígérnek a szervezők, akik mindig gondosan figyelnek, hogy minőségi szórakoztatást nyújtsanak  a közönségnek.

Jegyek: www.tickethungary.com
Időpont: 2018.01.06. - kezdés: 19:00
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

More details
Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője