2026. február 8., vasárnap - Aranka

ajvarA fesztivál a hagyományos szerb étel az ajvár készítése (paprika sütés, hámozás, befőttes üvegbe rakás) vérpezsdítő szerb  muzsika és illatozó, helyben sülő pecsenye mellett szalmalabirintussal, traktorsimogatóval és kukoricapuska-készítés lehetőségével, no meg esti kulturális programmal várja a felnötteket és a gyermekeket. 

szilva12017-ban immár XX. alkalommal rendezi meg Szarvas városa, a Cervinus Teátrum szervezésében a hagyományos Szarvasi Szilvanapokat, mely mostanra a város és vonzáskörzete legnagyobb gasztronómiai eseménye lett. Idén is várják a szilvás ételek kedvelőit, valamint azokat, akik szívesen töltenének el egy hétvégét a Körös parti kisvárosban.

bogracs1A régió egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvénye minden év szeptemberében várja a főzni vágyó csapatokat és az érdeklődőket Hajdúszoboszlóra. Az örömnapot elsősorban azzal a céllal szervezik a helyi Kovács Máté Művelődési Központ munkatársai, hogy a magyar gasztronómia sajátos ételreceptjeit és a szabadtéri főzés kultúráját megismertessék a látogatókkal.

paprikaSzeptember harmadik hétvégéjén a Kalocsára érkező közönség testközelből is megismerkedhet a paprikatermesztés hagyományával, a paprikás ételek utánozhatatlan ízharmóniájával, valamint azzal a paprikához is fűződő népművészeti örökséggel, amely generációról-generációra szállva élő hagyománya nemzetünknek.

bicaj3Az idei Pilisi Tekerő kerékpáros kalandtúrát a kilences szám jegyében rendezik meg, immáron kilencedik alkalommal, a kilencedik hónap kilencedik napján, természetesen reggel kilenc órától. A rendezvény arca Kósz Zoltán olimpiai bajnokunk, aki lelkesen csatlakozott a város népszerű rendezvényéhez.

bicaj2Az egészség a legfontosabb dolog az életben - ezt mindenki tudja, de nem mindenki tesz érte. Te most tehetsz! Gyere el a Szívünk napjára, és bringázz egy jót több ezer ember társaságában! Ráadásul, ha még nem vagy regisztrált ötpróbázó, most megajándékozunk vele: nevezz a kerékpáros túrára a helyszínen, és ott átvállalják az 1000 forintos Olimpiai Ötpróba regisztrációs díjadat.

8bitNeumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és Nagy Károly magángyűjtő idén is közös kiállításon mutatja be az informatikatörténet egy fontos és népszerű szeletét.Míg a múlt évben az Apple cég termékei voltak terítéken "Nem esett messze az alma a fájától" címmel, addig idén az első házi számítógépek világát mutatja be a tárlat.

szarvasIdén ősszel is folytatódnak a Pilisi Parkerdő Zrt. nagy sikerű szarvasbőgés túrái. Az idei „erdei koncertkiírás” érzékeny időszakában, az állatok nyugalma érdekében különösen fontos, hogy erdészek szakszerű vezetésével hallgassunk bele a szarvasok természetes őszi hangversenyébe.

szallodaszobaSoha annyi bel- és külföldi vendég nem szállt meg magyarországi szálláshelyeken, mint 2017 első felében. Budapesten egy időben zajlott a vizes vb és a Forma1-es futam, így ezekben a napokban a 95 százalék feletti szállodai szobakihasználtság sem volt ritka, de a rangos eseményektől függetlenül is nagyon erős a szállodák iránti kereslet.

tuzoltasA lift tetején elhelyezett elektromos biztosíték égett egy szállodában a siófoki Batthyány Lajos utcában - közölte a katasztrófavédelem. A városi hivatásos tűzoltók kiürítették az épületet és eloltották a tüzet. Az épületből százharminckét vendéget kellett evakuálni. Senki nem sérült meg, és időközben vissza is térhettek szobájukba.

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője