2025. augusztus 21., csütörtök - Sámuel

abbaA Budafoki Dohnányi Zenekar az ABBA legnépszerűbb dalaiból állítja színpadra legújabb, ABBA Symphony című előadását, 2017. október 8-án a Budapest Sportarénában. Minden idők egyik legismertebb zenekarának több mint harminc slágere, többek között a Waterloo, a Mamma Mia, az S.O.S., a Money, money, money dallamai csendülnek fel szimfonikus hangszerelésben.

hegedusaA musical irodalom egyik legismertebb klasszikusa a Hegedűs a háztetőn, amit szinte minden magyar színház színpadra állított már. A több mint 50 éves sikerdarabot az Oscar díjas filmfeldolgozás tette világhírűvé, s a darabot még mindig nagy siker övezi világszerte.

balaton1Tavaly tavasszal készült el Siófok középtávú turisztikai koncepciója, a Siófok 2020 program, mely idegenforgalmi szempontból komplexen kezeli az egész várost, összehangolja a különböző turisztikai szereplők turizmus és marketing tevékenységét.

Spar smallAz első félév utolsó napján került lezárásra a legnagyobb kiskereskedelmi portfolió értékesítése Magyarországon. A német Tengelmann csoport ingatlanbefektetési cége, a TREI Real Estate egy közel 40 Spar áruházból álló csomagot értékesített az Erste Alapkezelő által menedzselt befektetési alapoknak.

virsli sor2017. július 21-22. között kerül megrendezésre az INGYENESEN LÁTOGATHATÓ VI. Sör-Virsli Fesztivál. A fesztiválon napközbeni programelemekkel és koncertekkel, Magyarország legnagyobb sztárfellépőivel, valamint hideg sörrel és forró virslivel várjuk kedves vendégeinket.

sport csaladiNagy megtiszteltetés Magyarország és Győr városa számára, hogy elnyerte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát. Az egyik legnagyobb olimpiai esemény megrendezésének lehetősége kiemelkedő fontosságú egész Magyarország számára, mivel az Olimpiai Játékok és az Olimpiai Eszme fontos szerepet játszanak országunk történetében.

vadasznapAmikor a legendás vadász, az Orion kora hajnalban keleten bukkan fel, a nyár izzásában élünk. Július vége felé szoktak beköszönteni – a forró nyári napokat követően gyakran előforduló – viharos jégesőkkel pusztító frontátvonulások. Több helyen mondták azt, hogy Illés hordókat gurigáz a Mennyekben, azért dörög az ég, Illés és Jakab pedig Annát kergeti.

szentendreIdén már 13. alkalommal kerül sor a július 22-i hétvégén az Ister Napokra, ami szintén egy helyi hagyományokra épülő rendezvénysorozat, számos, a Duna köré szerveződő vízi és vízparti programmal. A fesztivál igazi kuriózuma a szombat esti zenés gyertyaúsztatás, amely páratlan élményt kínál minden látogató számára.

muveszetekvolgye2017. július 21-30. között tökölétes kikapcsolódás várja a művészetek kedvelőit. Mintegy 500 programot tartanak idén is a Művészetek Völgyében, amely Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden zajlik. A rendezvények között színházi előadások, komoly-, nép- és világzenei koncertek, irodalmi estek, kiállítások és mesterségek bemutatása szerepelnek.

bablesoundA Babel Sound nem tömegrendezvény, nem egy nagy fesztivál. A Babel Sound olyan világzenei rendezvény, melynek célja, hogy különböző kultúrák és művészeti ágak interaktív találkozója legyen. A művészek (zenészek, táncosok, színészek, artisták vagy bármilyen más művészet képviselői) a fesztiválon valóban kapcsolatba kerülnek egymással és a közönséggel.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője