2026. május 23., szombat - Dezső

galamb2017. december 2-3. között galamb és díszbaromfi kiállítást rendeznek Balmazújvárosban. A két nap folyamán bemutatók, szakmai konzultációk, előadások, zsűrizés, vásár és színes programok várják látogatókat. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

szinhazA dunaPart – kortárs magyar előadó-művészeti platform a Trafó Kortárs Művészetek Háza kezdeményezésére jött létre. A dunaPart kétévente rendezzük meg, melynek keretében a magyarországi független színház és kortárstánc területén létrejött legérdekesebb produkciókat és kezdeményezéseket mutatjuk be.

advent1Az Újpalotai Szabadidő Központ tisztelettel hívja és várja a XV. kerületben élő gyerekek, felnőttek, családok, alkotó kedvű közösségek jelentkezését egy káprázatos mézeskalács meseváros elkészítéséhez. A házakat a résztvevők otthon állítják össze, mindenki önálló elképzelései szerint alakíthatja és díszítheti alkotását.

allatSajnos továbbra is nap, mint nap kegyetlen állatkínzások derülnek ki, semmiféle visszatartó ereje nincs a jelenleg hatályos állatvédelmi törvényben kiszabható büntetéseknek, hisz nem szabják ki még azt sem, amit ki lehetne!!! Így következmény nélkül maradnak és tovább folytatódnak ezek a szörnyűségek.

adventipinceHajós pincefalujában hagyománnyá nőtte ki magát a Nyitott Pince Napok eseménysorozat, aminek keretében rendszeresen sok-sok bortermelő mutatja meg borait az egyre lelkesebb és kíváncsibb érdeklődőknek. Már megbizonyosodhattunk róla, hogy a bor és a mézeskalács kitűnően megférnek egymás mellett.

gesztenye A 12. alkalommal megrendezésre kerülő adventi programon jó hangulattal, sült gesztenyével és forralt borral várja Önt és kedves családját december 9-10-én a Községháza előtti téren a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület! A rendezvény ingyenesen látogtaható, minden érdeklődőt szeretettel várnak!

advent kastelyAz 1870-es években a királyi család előszeretettel töltötte a gödöllői kastélyban a karácsonyi ünnepeket. A családoknak kínált kulturális program egyfajta ajándékként is értelmezhető, ugyanis a kastély sok izgalmas lehetőséget kínál a gyermekek számára. Hagyományőrző népi betlehemezés, Karácsonymanók Kuckójában gyertyaöntés és mézeskalács készítés, Paprika Jancsi csúzlizdája, Kézművesek karácsonyi vására                    
         

100taguDecember 30-án a Budapest Kongresszusi Központban  ünnepi koncertet ad a világon egyedülálló 100 Tagú Cigányzenekar a ZENE-BOR ünnepén. A Szabad Tér Színház - mint a hátrányos helyzetű fiatal tehetségekért a zenekar által létrehozott új tehetségkutató program partnere - szeretettel ajánlja a produkciót. Jegyirodánk különleges ajánlatát a cikk végén olvashatják!

jatekGyere el Te is november utolsó hétvégéjén (november 25-26.) a Lurdy-ház rendezvényközpontba, ahol több mint 300 asztalon (6 teremben) ismerheted meg a legkiválóbb hazai és külföldi családi-, stratégiai- és logikai társasjáték vár!  A rendezvényen több társasjáték kiadó és forgalmazó is jelen lesz.

hurkafesztA szennai Hurkafesztivál 10 éves története alatt számos bizonyítékát láthattuk annak, hogy milyen sokan vannak azok, akik érdeklődnek a gasztronómiai kultúra iránt és a mai napig őrzik és ápolják tradicionális szakácstudományukat. Megtapasztaltuk, hogy olyan egyszerű népi ételt, mint a hurka, hányféleképpen és milyen gazdag ízvilággal képesek még ma is elkészíteni falvaink böllérei.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője