2025. augusztus 21., csütörtök - Sámuel

nemeztivagtaKecskemét város jóvoltából tavaly a Hírös Vágta olyan környezetbe költözhetett, amelyet kifejezetten lovak és lovasok részére építettek. A rendezvényt ezúttal is ezen a patinás helyszínen rendezzük meg. Az Izsáki úton levő Rudolf laktanya a 8. Tersztyányszky huszárezred számára készült 1887-ben Lechner Ödön tervei alapján.

titanic kiallitasFelfedezhetjük a Titanic titkait és átérezhetjük a múlt század elejének varázslatos hangulatát! Az egyedülálló kiállításon több száz eredeti műtárgyat mutatnak be a híres hajóroncsból. Az egyes kiállítási területeken megtekinthetők többek közt a hajó technikai felszerelései, bútorok, valamint az utasok személyes tárgyai, például ruhák, ékszerek és pénztárcák.

prezentacioSegítség! Növekszünk! S mindezt 2017-ben, a rohamos technológiaváltás, a közösségi létezés, a munkaerőhiány világában. A növekedés öröm és gond és veszély is egyszerre. A cég gyors növekedésével lépést tartva változtatni szervezetet, vezetést, munkastílust, technológiát, gondolkodásmódot, cégkultúrát, transzparenciát – nagy kihívást jelent.

paprika"Csípd ki magad, és hozd el a paprikádat!” hirdették az első alkalommal, a második azt ígérte, hogy kétszer fog csípni, a harmadik már egész napos programot kínált. A Negyedik viszont már Olimpiai nap lesz Nagymaroson, „Éld át a szenvedélyt” ez az olimpia jelmondata, mit mondhatnánk erre? Aki eljön, az szintén egy szenvedélynek a rabja a csípős ételeké és csípős paprikáé.

gyerek2Idén még több neves hazai és külföldi előadó, nagyszerű színházi előadás, filmvetítés, vidám gyerekprogram és gyerekelőadás várja majd a fesztiválra látogatókat. A Bakáts téren található Nagyszínpadon csütörtök este fellép a magyar autentikus zenét, a francia manouche swinget és sanzonok világát a tangóval és jazzel vegyítő Swing à la Django.

borrallyIdén 22. alkalommal rajtol a Magyar Borok Útja Rallye! A hagyományokhoz híven, a nyár utolsó hétvégéjén, 2017. augusztus 25-én indul útjára a Magyar Borok Útja Rallye mezőnye, hogy a verseny eddigi történetében kevésbé látogatott területre, a Soproni Borvidékre is elautózzon - tudta meg az Esemény Menedzser magazin.

worldphotoA World Press Photo budapesti kiállítása már harmincnyolc éve mutat tükröt az elmúlt évnek. Díjnyertes fotókon át láthatjuk az év eseményeit, hétköznapjait, sportját, azokat az embereket, akik a hírekben szerepelnek. Olyan bepillantást tesz lehetővé, ami sehol máshol nem található. Óriási mértékben járul ahhoz, hogy tisztábban lássuk a világ eseményeit.

edvinmartonA világhírű hegedűművész közvetlenül szenteste előtt, karácsonykor, a szeretet ünnepén, Budapesten dupla előadással kedveskedik a magyar rajongóknak. A különleges, nagyszabású performansz előadás hangulata megidézi a karácsony meghittségét, és elvezet Edvin Marton epikus világába, ahol igazi ünnepi varázslat várható.

vitorlasAugusztus 19. és 23. között, szombattól szerda estig rendezi meg a Balatonfüredi Yacht Club a 2017-es 22-es Binnejolle Európa Bajnokságot.A 22-es Binnenjolle története 1909-ben kezdődött, amikor a Német Vitorlás Szövetség hivatalosan is osztállyá nyilvánította. A cél elsősorban egy elsősorban egy olyan sporthajó kialakítása volt, amely az lehetőséget ad a tervezői tehetség bizonyítására is.

szorf1A Magyar Vitorlás Szövetség szervezésében rendezik meg Balatonfüreden 2017. szeptember 4. és 9. között a Raceboard Európa-bajnokságot. A Raceboard egy olyan versenyszörf, ami sverttel is rendelkezik, hossza kb 3-4 méter, a legnagyobb vitorla férfiaknál 9.5 nm, a hölgyeknél és az ifiknél 8.5nm.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője