2026. február 7., szombat - Tódor

vakacio12018. március 23-25. között Debrecenben XXVIII. alkalommal kerül megrendezésre a  Debreceni Utazási Vásár a Nagyerdei Stadion rendezvénytermében,  a Hallban, míg a külső rendezvénytér ad otthont a Debreceni Autókiállításnak. A kiállítás és a kapcsolódó rendezvények látogatása a 2017-es évben is ingyenes lesz.

eskuvo vasar budapestA kétnapos rendezvényt már 13 éve rendezik meg – ezúttal 2017. január 28-29-én. Az esemény a maga nemében páratlannak mondható, hiszen a hazai esküvői szakma itt képviselteti magát a legmagasabb kiállítói létszámmal óriási alapterületen, s ennek következtében – érthető módon - hatalmas érdeklődéssel kísérve.

sefA Sirha Budapest, prémium nemzetközi élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítás 2018-ban február 7. és 9. között várja a szakembereket a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. „A régió élelmiszeripari és vendéglátóipari-ágazatban dolgozó szakemberei számára a Sirha Budapest szakkiállítás kihagyhatatlan esemény.

tuningshowTavasszal ismét vár mindenkit Magyarország legnagyobb szezonkezdő autós kiállítása és show-ja, az AMTS, azaz AutoMobil és Tuning Show a Hungexpón! Ahogyan az elmúlt években megszokhattátok, a rendezvény gerincét ezúttal is a színes és színvonalas nemzetközi felhozatal alkotja.

domotexA padlóburkoló anyagok elsőszámú nemzetközi szakvására, a DOMOTEX várja az ágazat képviselőit, meghatározó, üzleti döntéshozóit Hannoverbe. A vásár alkalmából a kis- és nagykereskedők, tervezők, belsőépítészek, lakberendezők, kézművesek egy aktuális, átfogó piaci áttekintést kapnak. 

csokolade2017. november 18-19-én megrendezésre kerül az I. Kaposvári Csokoládé Örömünnep, ahol magyar kézműves édességek és készítőik mutatkoznak be az ország minden területéről. A csokoládékészítő manufaktúrák és mesterek standján az érdeklődők megkóstolhatják és megvásárolhatják a finomabbnál finomabb kézi készítésű bonbonokat, drazsékat, csokoládékat és desszerteket.

disznotor1Idén első alkalommal kerül megrendezésre a Tisza-tavi Disznótoros és Pálinkamustra, amelyre izgalmas versenyekkel és érdekes programokkal várunk minden érdeklődőt. A nap folyamán megválasztjuk a város. A tiszafüredti eseményt a Csík Zenekar élőkoncertje koronázza.

bor sajtNovemberben ismét vár a főváros legizgalmasabb Márton napi eseménye a Danubius Hotel Gellértben! Az idei borfesztivál a számmisztikát és a bűvös 7-est idézi meg, hiszen ez a szám kiemelkedik a többi közül. A hetes számmal találkozunk többféle időszámításban, vallásban, mágiában, mesében, a magyarság történelmében és szervezetünk ritmusaiban is. 

karacsony6A Magyarok Karácsonya a Magyar Nemzet jelképes, közös karácsonya. A rendezvény évről évre olyan üzenetet, felhívást, kérést fogalmaz meg, amely minden magyarhoz szól és segíti a nemzeti egység megteremtését. Az adventi időszak jó alkalom, hogy felhívjuk a figyelmet az egymás iránti felelősségérzet fontosságára.

asvanyEgy újabb fantasztikus börzével és izgalmas programokkal készülünk azÁsvány Börzén! Természetesen most sem feledkeztünk meg az igazi ásvány rajongókról, és érdekes előadásokkal, mini kiállítással is készülünk kicsiknek és nagyoknak. Az ásványok ezoterikus hatását kedvelőket is számtalan előadással, ezoterikus kiegészítőkkel várjuk.


BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője