2026. május 23., szombat - Dezső

setaazeletert 1Idén immár nyolcadszor indult útjára a „Séta az életért”.  A Magyarok Európában Egyesület és a Várva Várt Alapítvány szervezésében együtt meneteltek a különböző életvédő szervezetek a magzati élet és egyben az emberi élet szeretetéért, védelméért és tiszteletben tartásáért.

rojtokmuzsajA gasztronómiai eseményt hagyományteremtő szándékkal rendezik meg 2018. június 23-án. a főzőverseny mellett látványkonyha, vadászbál muzsaji módra, egésznapos családi és gyermekprogram várja az érdeklődőket. Sztár vendég  Bódi Csabi lesz! A fesztivál látogatása ingyenes!

szinhaz30. alkalommal találkoznak a színészek határon innen és túlról Kisvárdán. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja 2018. június 22-én kezdődik, a záróünnepség pedig június 30-án lesz.

audi2018-ban ötödik alkalommal tartjuk meg találkozónkat eddigi legjobb helyszínünkön, a kecskeméti szabadidőparkban, a Domb Beach Strand Kecskemét, illetve a Ride Cable Wakeboarding területén! Tópart, strand, sportpályák, wakeboard, illetve az autóitok számára is szinte korlátlan hely, programok, vetélkedők, szépségverseny ugyanúgy, mint a korábbi években!

barlangA Barlangok Napja alkalmából nyílt napok keretében lehet megismerkedni az Aggteleki-karszt földalatti kincseivel,  rendhagyó túrákkal és kedvezményekkel várjuk látogatóinkat. Június 23. „Föld alatti és föld feletti teljesítménytúrák”.  Teljesítménytúra részben a Baradla-barlang vörös-tói szakaszán keresztül.

bor koccintJó hangulat, jó borok, jó programok – ez jellemzi a Koccintás versenyt. A koccintás közös élménye, a barátság, s a szeretet gesztusa, ami ilyenkor, ezekben a percekben összeköti a résztvevőket az ország borvidéki településein – együtt, egy napon. Több borvidéki településen már hagyomány a Magyar Bor Napján koccintani a termelőkkel.

volutaMosoni-Duna immáron tizenkettedik alkalommal ad otthont ennek a civil kezdeményezésnek és a mai napig lelkes csapat által szervezett rendezvénynek. Az ország több pontjáról és a határon túlról is érkeznek már vendégek városunkba, akik a verseny és a program ideje alatt vízen, kerékpáron, vagy buszokkal bejárják térségünk csodálatos tájait.

gyulaNégy bemutatóval készül a Gyulai Várszínház az idei, 55. évadra, amely június 24-én indul és augusztus 11-ig tart. 46 napon át hetvennél is több előadással várják a nézőket, a programokat a hagyományoknak megfelelően idén is a műfaji sokszínűség jegyében szervezik, megtartva a teátrum összművészeti jellegét.

vilagfifesztival2018-ban is megrendezésre kerül a Világfi! Köszönjük Nektek az első Fesztivált, Nélkületek nem születhetett volna meg! Reméljük a második alkalommal is sikerül majd egy jó hangulatú, barátságos, élhető rendezvényt megvalósítani Veletek.

kaslakaA Kaláka Fesztivál Eger belvárosába költözik. Este továbbra is két színpadon felváltva lesznek koncertek az Eszterházy Károly Egyetem (Líceum) díszudvarán és az Eszterházy téren, ahol egyébként a szokásos napközbeni programokat is rendezzük. Az EKMK által szervezett kézműves vásár is nyitva lesz az esti programok zárásáig.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője