2025. augusztus 23., szombat - Bence

gyerekekÜres és teli, sötét és világos. Csendről, napról, holdról és csillagokról szól a történet, amit együtt járunk be, készülnek hozzá rajzok és festünk is, miközben közösen mesélünk, Lajtai Péter és Baksai József munkái között. A családi napok programjaira, a kiállításra megvásárolt jegyek érvényesek, , Korhatár nélkül családi nap! 7 éves korig a részvétel ingyenes.

pagonyfesztEgy igazán különleges, évindító, tavaszváró PagonyFeszttel várunk benneteket márciusban! Színházi előadásokkal, zenével, interaktív játékokkal és sok-sok meglepetéssel várunk benneteket! Sok könyvünk-mesénk mutatkozik be majd ezen a napon, nézzétek csak: a Budapest Bábszínház elhozza Pipp és Polli kalandjait,

gyerek zeneSzeretettel várunk havi rendszerességgel jelentkező Hangszersimogató klubunkba, Óbudán a 3K Kulturális központban. A Hangszersimogató célja a hangszerek hangjának megismertetése, az együtt zenélés és éneklés örömének átadása kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Közreműködik Bársony Bálint és zenekara.

online vasarlasA háztartási kis- és nagygépek ár-érték aránya a legmeghatározóbb mutató a termékvásárlásnál. Vásárlói oldalról sok esetben mégsem figyelhető meg az ár-érték arány figyelembevétele, holott kézenfekvő lenne, hogy a vásárló a számára legmegfelelőbb műszaki cikket válassza a legjobb ár mellett.

vedohalo170A legtöbb vállalatnál - mindenekelőtt Európában - ma már elterjedt az a felismerés, hogy a munkavédelem és az egészséget megőrző munkakörülmények nem csupán pénzbe kerülnek, hanem jelentős, a balesetekből vagy megbetegedés okozta munkaidő-kiesésből fenyegető kiadástól óvják meg a vállalatokat.

muzeum2A Liget Budapest Projekt keretében még idén elkészül a világszínvonalú múzeumszakmai intézmény! A Liget Budapest Projekt keretében még ebben az évben elkészül Európa egyik legkorszerűbb múzeumi háttérintézménye, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) a Szabolcs utcai egykori kórház területén.

sziklakorhazA jelölt múzeumok május 9. és 12. között Varsóban egy szakmai konferencián mutatkoznak be, amelyre egy filmmel és prezentációval készülnek. Hogy melyik intézmény kapja meg a díjat, szakmai zsűri dönt. Dombi Ildikó az  Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a díjra pályázni lehetett.

barlangA nemzeti parkok „Barlangoljunk!” kampányának célja az ország különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése. A Bükki Nemzeti Park területén több mint ezer barlang található, amelyek közül azonban a legtöbb csak szakképzett barlangász túravezetővel látogatható.

licht ps 081 kicsiFrankfurtban, a világítástechnika és az épületgépészet vezető világvásárán 2018. március 18 - 23. között 2600 kiállító mutatja be újdonságait várhatóan több mint 210.000, a világ minden tájáról érkező szakmai látogatónak.

zold minositesBár még mindig az irodaterületek a legnépszerűbbek a zöld minősítések közt, egyre több, egyéb funkciójú kereskedelmi ingatlan szerez LEED vagy BREEAM tanúsítványt, derül ki a Colliers International legújabb, zöld minősítésekkel foglalkozó piaci jelentéséből.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője