2025. június 19., csütörtök - Gyárfás

hungexpoAz államé a vásárváros, mégis súlyos bérleti díjakat kell csengetnie. A Hungexpót üzemeltető céget a 2000-es évek második felében privatizálták a franciáknak, de az Orbán-kormány visszavásárolta a társaságot több mint 17 milliárd forintért – írta a HírTV online változata

farsang2018 a Családok Éve Magyarországon! Ebből az alkalomból „Családi Farsang” fotópályázatot hirdetünk a Fővárosi Nagycirkuszban 2018. február 01. és február 28. között. Azok között a családok között, akik ebben az időszakban (dátummal ellátott) családi (min. 2 felnőtt + 2 gyerek), álarcos vagy farsangi jelmezes...

turaFebruár 17-én szombaton este és 18-án vasárnap Leányfalu kiinduló- és végponttal rendezi harmadik teljesítménytúráját a Túrafüggő Éremszerző Mozgalom. Túránknak olyan helyszínt választottunk, mely keveset járt a teljesítménytúrázók körében, s túramozgalmunk, a Pilis-Visegrádi Zöld több szakaszát is érinti.

videkfejlesztesAz alföldi települések húzó ágazata évtizedek óta a mezőgazdaság és az állattenyésztés. Számos család állít elő helyben minőségi élelmiszereket és ez jelenti számukra a fő megélhetési forrást A Duna-Tisza közi Agrár Expo célja a minőségi magyar élelmiszertermékek, kézműves élelmiszerek bemutatása, népszerűsítése, értékesítési lehetőségeinek bővítése. 

construmA CONSTRUMA napjainkra olyan komplex kiállítási csokorrá vált, mely lefedi az otthonteremtés teljes spektrumát a lakásvásárlástól az építkezésen át a lakberendezésig, kerttervezésig. A CONSTRUMA csokor kihagyhatatlan fórum, ha a legszélesebb szakmai és végfelhasználói kör előtt szeretnék felvonultatni a legújabb trendeket, termékeket, szolgáltatásokat.

kave1Idén március 3-4-én szerveződik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a KávéBár Bazár, melynek az Erzsébet téri AKVÁRIUM KLUB ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával harminc kiállító termékeit – kávékat, teákat, borokat, párlatokat, és egyéb italkülönlegességeket – kóstolhatnak meg.

hal garda2018. március 2-4. között immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Halfesztivál. A halfesztivállal mindenekelőtt ösztönözni szeretnék a hazai halfogyasztást és erősíteni a halkultúrát a magyar gasztronómiában. Az év hala a szürkeharcsa! Több, mint 100 fajta halétel várja az ínyeceket, csak egy féle hal nem lesz a választékban, az "éhen hal".

rovarMárcius 11-én 9 órától kerül megrendezésre a KMO-ban a Nemzetközi Rovarbörze. Több éve már, hogy megszervezi ezt a sajátos, egyedi rendezvényt a KMO Művelődési Ház. A program igazi különlegesség, hiszen hasonló sem a fővárosban, sem vidéken nincs. Évről évre egyre több külföldi kiállító érkezik, hogy az érdeklődők számra elhozhassák rovarkülönlegességeiket.

borjourEljött az év legnagyobb borkóstolója: 200 borászat, kézműves gasztrós kiállítók, a galérián Valentin Szalon! Egy belépővel korlátlan kóstoló 22018. február 17-én, a Millenárison 15:00 - 21:00 óra között. A IX. Borjour Magnum újdonságai: pinceár -10%! – kedvezményes palackos vásárlás és előjegyzési lehetőség a rendezvény idején, és online, a rendezvényt követő héten, Vendég borrégió: Felvidék!,Top Borbár

gyumolcs tropusA farsang utolsó hétvégéjén ismét megtöltjük a Holdat ételekkel, italokkal és az evőpiacok nyüzsgő hangulatával! Idén kicsit újítunk, és a régiós ízek mellett helyet adunk a világkonyháknak is, lesz pezsgő(s) esti bárhangulat, még több ülőhely a földszinten, fűtött csarnok, zene, és meglepetések, izgalmak:) Várunk szeretettel mindenkit a Belvárosi Piacon február 9 - 11. között.

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Borsófesztivál, 2025. június 21.

Borsófesztivál, 2025. június 21.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője