2025. augusztus 23., szombat - Bence

huszarA szabadságharc sorsfordító csatájának emléknapján eredeti viseletbe öltözött katonai gyalogos, lovas és népi hagyományőrzők százainak felvonulása Isaszeg utcáin a Városházától a Szoborhegyig, ahol a hadtörténész által közvetített színes csatabemutató történelmi hűséggel szemlélteti a diadalmas ütközetet.

tavasz viragEzen a hétvégén rendezik meg Szombathelyen a Fiatal Virágkötők Nemzetközi Versenyét. a versenyzőknek három körben kell megmérkőzniük egymással. Az első feladat egy tűzött technikával készített menyasszonyi csokor. A második feladat : alkalmi ruhadísz készítése, és a harmadik feladat egy „Tavaszi virágeső”- ernyődísz készítése

grilletelekA Siófoki Szabadtéri Vendéglátók és Kézművesek Egyesülete szervezésében 2018.  április 6-8. között  Siófok főterén rendezik meg a Barbecue és Zenei Fesztivált. Az ízes barbecue ételek mellett kulturális, zenei programokkal is várják az érdeklődőket!.

mozgasTavasszal is gyönyörű a Dunakanyar, így áprilisban újra megrendezzük a félmaratonunkat. A nagymarosi Fő tér, a Duna-part, Zebegény 2018-ban ismét csodás látványt fog nyújtani. A 12 km és 400 m távok beteltek, további nevezéseket nem tudunk fogadni! A 21 km és 5 km távokra még lehet jelentkezni.

gyerekek1Újjászületett Belső-Budapest legnagyobb zöldfelülete. Befejeződtek az Orczy-park felújítási munkálatai. A közönség újra birtokba veheti az i mmár 26 hektárnyi parkot, amely többek között bővülő játszótérrel, megújuló csónakázótóval, tóparti kávéházzal, szabadtéri sporteszközökkel, futó- és sportpályákkal, mosdókkal és ivókutakkal gazdagodott

antisztatikustestvedelem2018 április 19-től 22-ig kerül megrendezésre a Védőháló Budapest 2018 szakkiállítás, amely új megközelítéssel gyűjti össze egy időben és helyen a vállalkozások és a nagyközönség számára a munkahelyi és otthoni biztonságunk, egészségünk megóvásának témáit, eszközeit, módszereit és szolgáltatásait.

Avedohalo cikk munkabiztonság és a munkavédelem világának egyértelmű fejlődését támasztják alá azok a nemzetközi piackutatási adatok, amelyeket a 2018. április 19. és 22. között megnyíló Védőháló 2018 szakkiállítás osztott meg. Mindenekelőtt az egyéni védőfelszerelések piaca bővül lendületesen: teljes volumenét jelenleg hozzávetőleg 5600 milliárd forintra (18 milliárd euróra) becsülik.

abacusterasz1Töltődjön fel nálunk családjával luxus körülmények között a 2018. május 1-i hosszú hétvégéjén Herceghalmon,a Budapesttől mindössze 20 percnyi autóútra található Herceghalmon, ahol most kulináris élményekkel, ünnepi italakciókkal várjuk kedves Vendégeinket! Élje át Ön is a tökéletes pihenés élményét szállodánkban!

sonkaEsztergomban ízes, zenés programokkal köszönt be a Húsvét. A Húsvéti Sonkaszegő fesztivál 2018. március 20 - április  2. között kerül megrendezésre a Bazilika szomszédságában. Terítékre kerülnek finom húsvéti ételek, megelevenednek a h úsvéti szokások, kézműves vásár forgataga várja a vendégeket és három napon át szól majd a zene.

husvetinyusziIdén április 1-től egészen október végéig várja a látogatókat Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkja, a Vasúttörténeti Park! A szezon április 2-án, hétfőn a húsvéti tojásvadászok kedvenc eseményével, a Húsvéti Nyuszikereséssel indul, ahol a számtalan kézműves-, és hagyományőrző program mellett koncert és bábelőadás várja a családokat.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője