2025. augusztus 24., vasárnap - Bertalan

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

sarkanyhajo2A balatonföldvári kikötőben június 23-án 5. alkalommal rendezik meg a Sárkányhajó gyorsulási bajnokságot. A szervezők oldalán közzétett információk szerint az idén 17 hajó legénysége vesz részt a látványos küzdelemben, az egyik csapat Svájcból érkezik.

palotajatekokVisegrádi Nemzetközi Palotajátékok 1985 óta állít emléket a középkor egyik legjelesebb eseményének, az 1335-ös Visegrádi Kongresszusnak. A közép-európai térség három meghatározó uralkodója, János cseh, Kázmér lengyel és I. Károly magyar király, valamint a német lovagrend találkozóján született megállapodások a mai napig éreztetik hatásukat.

zsinagogakejszakajaSok polgártársunk még sosem járt zsinagógában, ezért összeszedtünk 6+1 érdekességet, amit a „gyülekezés házáról” tudni érdemes. Aki közelebbről is megismerkedne a zsinagógák világával, az a Múzeumok Éjszakája alkalmából rendezett Nyitott Zsinagógák Éjszakájánál jobb alkalmat nem is találhatna erre.

barackA Gönci Barack Vigasság család- és gyermekbarát rendezvény. Programjai minden korosztály számára remek kikapcsolódást jelentenek. Szeretettel várják a legkisebbektől kezdve a dédiig az egész családot! A gyerekek a programok mellett egész napos játszóházban, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.

lekvarfesztivalLégy részese a Látrányi Lovagregénynek és utazz velünk a középkori Látrányba! Kóstolj török kávét, próbáld fel a harcosok páncélját, röptess sólymot és nevezz be a Parasztolimpiára! Keresd fel a a Banyatanyát, ahol jósolnak neked, csapj fel kötélverőnek vagy készíts pártát a Céhes sátorban!

bablevesAz idei évben ismét megrendezésre kerül a Monoki Babfesztivál. Változatos programokkal várják az érdeklődőket 2018. július 13-14.-ig. Ha egy kellemes és szórakoztató napot szeretne valaki eltölteni, és szeretik, sőt készíteni is tudja a finomabbnál finomabb babos ételeket, az a főzőversenyen is részt vehet!

palacsintaMinden év július második hétvégéjén rekordmennyiségű palacsinta sül Derekegyházon. A palacsintasütés a falu és környező települések összefogásával valósul meg, a fesztivál idején minden arra járó friss palacsintát kóstolhat.

halaszle2018-ban is megrendezik Baján a Bajai Halfőző Fesztivált. A rendezvény sikerét garantálja a Duna és a Sugovica halban gazdag vize, a város mediterrán hangulata és barátságos légköre, és nem utolsó sorban a bajai emberek több évszázados tapasztalata, tehetsége és hozzáértése, mellyel a legfinomabb, legízesebb halászlét készítik.

csulokJúlius első hétvégéjén ötödik alkalommal kerül megrendezésre Mezőzomboron a Csülökfesztivál. A kétnapos rendezvényen főzőversenyek, gasztronómiai különlegességek, kulturális- és szórakoztató programok várják az érdeklődőket. A főzőverseny ideje alatt az Agyagbanda Együttes és a Számadó zenekar gondoskodik a fergeteges hangulatról.

hal gardaA Gyenesdiási Keszegfesztivál gasztronómiai rendezvényünk 2018-ban immár 10. alkalommal kerül megrendezésre, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk! Mindkét nap keszegsütés, zenés, táncos programok. Kihagyhatatlan gasztro hétvége!

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője