2026. május 23., szombat - Dezső

Kovács Nóri több mint húsz éve van a profi előadói pályán, mely időszak alatt harmincnál is több lemezen működött közre és 15 szóló albuma jelent meg. Nevéhez fűződik a Magyarország Imázs-dal, a Repülj madár című szerzemény is.

Fejlesztések is történtek és új munkatársak felvételére is szükség volt, hogy a szakácsolimpián bronzérmes Jakabfi Dávid nagykanizsai műhelyében ki tudják szolgálni a vevőket a dubai csokoládéval. Az arab desszert annyira keresetté vált, hogy már a bejglinél is népszerűbb karácsony előtt, s előjegyzéssel lehet csak hozzájutni, legkorábban januári szállítással. Egyetlen kivétel van: egy decemberi jótékonysági eseményen még kétezer darabot kínálnak, a befolyt összeg egy részéből daganatos gyerekeket támogatva.

Az adventi időszak az örömteli várakozás mellett sokak számára hatalmas stressz is. Hogyan kerülhetjük el, hogy az ajándékozás ne anyagi terhet, hanem valóban örömet okozzon, annak is, aki adja? A GEM Tanulási Központ szakmai vezetője szerint a legfontosabb, hogy az ajándék humorral, szeretettel vagy meglepetéssel legyen fűszerezve, mert ezek garantálják a legnagyobb boldogságot, mind az ajándékozó, mind az ajándékozott számára. 

Budapestre érkezik a Papp László Sportarénába 2025. december 22-én a Reszkessetek, betörők! nagyszabású koncertje, amely felejthetetlen ünnepi élményt nyújt az egész család számára. Az 1990-es bemutatása óta a nagysikerű film az ünnepi időszak egyik legmeghatározóbb alkotásává vált. A világhírű zeneszerző, John Williams varázslatos és ikonikus filmzenéjét a Hungarian Studio Orchestra adja elő élőben, miközben a film a vásznon is megelevenedik.

2024 decemberében ütőfás mézeskalácskészítéssel, zenés-irodalmi esttel, adventi üvegfestéssel és további színes ünnepi programokkal várja az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum.

A városra nyíló kilátással várja az új jégpálya a látogatókat a Budai Várban található Savoyai Teraszon. A műjég december 6-án nyitja meg kapuit.

A Klasszis Csoporton belül működő szakmai portál idén is meghirdette a teljes hazai Horeca-ágazatot felölelő Klasszis TopDesign 2024 szakmai versenyt, amelyen az idén év elején nyíló Melea – The Health Concept először mérettette meg magát.  Az ötcsillagos sárvári szálloda végül két kategóriában is elnyerte a hazai és nemzetközi zsűri által a legjobbaknak ítélt díjat.

Budapest legnagyobb fedett karácsonyi vására a Klauzál téri Vásárcsarnokban! Igazi közösségi élmény, amely az ünnepi készülődést a fenntarthatósággal kapcsolja össze.

Idén december 7-8-án egy különleges Mikulás Ünnepségre invitálunk mindenkit a Vasúttörténeti Parkba, ahol egy varázslatos hétvégén találkozhattok a Mikulással, aki először jelenik meg a nyilvánosság előtt új hiperszonikus járgányával!

Szaloncukor, bejgli, mézeskalács, forralt tea? Mindezek mentes verzióban? December 7-8-án Csak a Mentes Karácsonyi Fesztivál, ahol már karácsonyra készülve várunk titeket! Mindent megtaláltok, ami a mentes ünnepekhez szükséges!

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője