2026. május 23., szombat - Dezső

viteziBékés megyében ismét előhúzzák a hagyományőrzők a jelmezeket. A békéscsabai rendezvényen minden hagyományokat szerető vendég megtalálja számítását. Hiszen a Vitézi játékok az idén is bemutatásra kerülnek, a rendezvénysorozat évről évre várja az érdeklődőket. A nemzetközi hagyományőrző történelmi rendezvényen több száz kosztümös által...

rackeveEgy méltán híres és sok éve folyamatosan zajló eseményre invitálnak minden érdeklődőt a Duna melletti városba. A nemzetiségi rendezvényen mindenféle program elérhető lesz, így minden korosztály számára ajánljuk.Az országban élő nemzetiségeket összefogó programsorozat igazi hagyományőrző eseményekkel tarkított.

bollerfeA már hagyományosnak számító böllér rendezvény ebben az évben sem fog elmaradni. Már hajnali 6 órától kezdődik a program, így érdemes ezen a napon korábban kelni.Akik vágynak egy igazi falusi disznóvágásra, azok ki ne hagyják ezt a rendezvényt. Itt minden lesz, ami szem-szájnak ingere.

sonkaszegoIsmét gasztronómiai és kulturális rendezvénynek ad otthont Esztergom. Mindenkit sok szeretettel várnak a sonkák ünnepére. Húsvét alkalmából az idén újból megrendezik a Sonkaszegő eseményt, melyen több program vár a kilátogató érdeklődőkre.A több napos rendezvénysorozat igazi kulináris élményeket kínál.

gulyasfesztA város pár napra élettel telik meg, hiszen az eseményre igen sok látogatót várnak a helyiek. A csárda hangulatos oszlopos tornácán már megterített asztallal várják az érkezőket. A hagyományos gulyásfőzésen hatalmas buli veszi kezdetét, amelyet nem érdemes kihagyni. 3 fős csapatokkal lehet nevezni és egész nap rendelkezésre áll ahhoz,...

orfumedvehagymaA Medvehagyma fesztivált, a Pécshez közeli Orfűn rendezik meg. A fesztiválon finom ételek és kellemes szórakozás várja az érkező vendégeket. A finom ételek mellett az egészséges életmód is előtérbe kerül.Felnőtteknek és gyerekeknek is számtalan programlehetőséget kínálnak fel a szervezők. A gasztronómiai rendezvényen természetesen...

kezmuvesizekSzentes városában nem sok fesztivált rendeznek meg, de a Kézműves Ízek fesztiváljára bizony érdemes ellátogatni. A húsvét hétfőn megrendezésre kerülő fesztiválon különleges programkínálattal várnak minden érdeklődőt.A gasztronómiai különlegességek, a kalácssütés, a fafaragás és a gyékényfonás mellett a kovácsmesterségbe is bepillantást nyerhetnek az érkező vendégek.

generalA hétvégén nyílik a futószezon, méghozzá a Balaton partján, a Generali Runner’s Word Run eseményen. Vannak még kiadó helyek, sőt, ha sietsz, akkor még élhetsz az online nevezésekre érvényes kedvezménnyel is! Te se hagyd ki az ország egyik kedvenc futóversenyét, főleg, ha te is úgy gondolod, hogy it’s a runderful life!

sunikeA rendezvényünkön, több mint 1000 nm-en, terráriumi és akváriumi állatokkal, felszerelésekkel, tanácsadással várjuk kedves látogatóinkat!…Börzénk nem csak a nézelődésre, vásárlásra ad lehetőséget, hanem, hogy első kézből kaphassanak szakszerű információt a kiszemelt kisállatokról az Őket legjobban ismerő tenyésztőktől a tartásukat, gondozásukat illetően.

szolnoktourA nyaralás alatt élményeket gyűjts, ne kellemetlen meglepetéseket! Találd meg a legszebb hazai régiók megbízható ajánlatait, ismerd meg csodás tájaink gyöngyszemeit! A kiállítás egyik legfontosabb feladata a megyeszékhely népszerűsítése, Szolnok új turisztikai attrakciói: a RepTár, a Sörárium és a helyi fesztiválok bemutatása.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője