2025. július 13., vasárnap - Jenő

csokiesborLegsikeresebb kóstolósorozatunk, újra Budapesten kerül megrendezésre, ahol ismét a csokoládéké és a boroké a főszerep. A kóstoló folyamán 8 csokoládét és 8 különböző bort kóstolunk, melyek a lehető legkülönbözőbb módon kerülnek összhangba és egészítik ki egymás karakterét. A kóstoló házigazdái: Tóth Katalin, a Tóth Ferenc Pincészet vezetője,...

ecommerce2019.január 24-én Tanulj az e-kereskedelmi szakma neves szakértőitől! Több mint 40 válogatott előadás a webáruház indításhoz szükséges adatoktól a haladó marketingen át a személyes fejlődésig. Valamint 3 szemináriummal fogunk várni és olyan cégektől tanulhatsz majd, mint a Google, az eMag vagy például a Simple by OTP.

marketingfesztÜzleti évnyitó a kis- és középvállalkozások vezetőinek, marketing döntéshozóinak, vállalkozóknak! - 2014 óta. Készülj fel velünk Te is a 2019-es év kihívásaira, ismerd meg elsőként a legújabb üzleti és marketing-trendeket, változásokat! Hatodik alkalommal nyitja meg kapuit az ország egyik legnagyobb és legrangosabb, kimondottan KKV üzleti és marketing-trendekkel, szakmai újdonságokkal foglalkozó konferenciája.

hegyekHazánk legvadregényesebb hegysége a Börzsöny, melynek központi része az ősvulkán korában keletkezett. Az égfelé magasló vulkáni ormok maradványai alatt húzódik meg a Csarna-völgy, ahol a láthatatlan nagymacskák, a hiúzok lefolyó populációja él. Meghódítjuk a Holló-kő és a Salgóvár gerincét, majd a katlannak nevezett, hosszú évek óta érintetlen völgyben térünk vissza a kisvasút végállomásához.

telituraTéli barangolás a Pilisben - egy kicsit másképp! Szabó Miklós erdőmérnök vezetésével különleges bakancsos túrára hívjuk a természetjárókat. A cél nem csak a távolság legyőzése, hanem a kapcsolódás, az erdő ajándékainak megismerése, relaxáció a természetben. A túra folyamán kapcsolódunk a szép fákhoz, a legendás helyekhez, a természet gyógyító energiáihoz.

pilisKedves Túrafüggők, Természetjárók! A 2019-es esztendő első túrájára szeretnénk meghívni Titeket, melyet három távon is megrendezünk, hogy mindenki az erőállapotának és az érdeklődési körének megfelelő útvonalon tudjon indulni. A létszámkorlát 150 fő, jelentkezz, nehogy lemaradj erről az ígéretesnek tűnő téli kiruccanásról!

xtrial2019. január 20-án ismét Magyarországra érkezik a fedett pályás ügyességi motoros világbajnokság. Ez alkalommal a több szakaszból álló X-Trial motorverseny első futamát rendezik meg Budapesten – majd Barcelona, Marseille, Moszkva és Costa Rica állomások következnek. Az extrém és ügyességi sportok kedvelői a Papp László Budapest Sportaréna székeiből izgulhatják végig,

edesszajukutyuA nyírfacukor megölheti a kutyákat Az ünnepek alatt sok gazdi elköveti a hibát, hogy túleteti a kedvencét, ami kóros elhízáshoz vezet, ráadásul egyes édesítők kifejezetten mérgezőek. A nyírfacukorból például már kis mennyiség is halált okozhat a kedvenceinknél, de csokoládéval is tilos etetni az ebeket. A kutyák mára családtaggá váltak, velünk élnek a lakásban,...

zumba1Idén is várunk minden kedves régi és új zumbásunkat egy karácsony előtti nagy őrületes zumba partyra. Találkozhattok régi és új oktatókkal! Fergeteges hangulat, jó zenék, forralt bor, süti illat, kedvezmények, TOMBOLA, Zumba shop és sok ismerős arc akivel együtt bulizhatsz. Mindenkit sok szeretettel várunk! Hozzatok barátot, barátnőt, velük még jobb lesz a buli!

turaNemsokára itt a karácsony, ami a túlzott vásárlási lázon kívül gyakran a túlzott bejgli evést is magával hozza. Ha szeretnéd lemozogni – akár előre is – a plusz kilókat vagy csak kicsit kiszakadnál az év végi nyüzsgésből, akkor tarts velünk december harmadik TFK-s túráján, advent harmadik vasárnapján a 3H-ra, azaz a Hármashatár-hegyre!

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

More details
Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

More details
Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

More details
Büki Aratóünnep, 2025. július 12.

Büki Aratóünnep, 2025. július 12.

More details
Cserke Vitéz Napok,  2025. július 11-12.

Cserke Vitéz Napok, 2025. július 11-12.

More details
Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

More details
Tízforrás Fesztivál, 2025. július 11-20.

Tízforrás Fesztivál, 2025. július 11-20.

More details
Kocsitoló Verseny és Fesztivál, 2025. július 11-12.

Kocsitoló Verseny és Fesztivál, 2025. július 11-12.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője