2025. július 13., vasárnap - Jenő

Educatio2019 techJó előre terveznek a fiatalok. A 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításra idén több mint 53 ezer látogató érkezett, akik a helyszínen közel 50 hazai intézménnyel kapcsolatban érdeklődhettek jelenlegi hallgatóktól és tanároktól. A Hungexpo 20 000 négyzetméteres területén csaknem 200 kiállító várta a középiskolásokat, a legkülönbözőbb továbbtanuláshoz...

utazasA bécsi Ferien Messe-hez időzítve tette közé minden idők legoptimistább piaci prognóziásátaz ausztriai RUEFA utazási iroda. Kovács Balázs, a GD Consulting ügyvezetője helyszíni tapasztalatok alapján foglaja össze az elemzés lényegét. A 2019 január 10. és 13. között zajló Ferien Messe keretében bemutatott RUEFA-iránytű (Reisekompass 2019) című reprezentatív kutatás

repcsi3Tavaly hat európai légitársaság ment csődbe, bár nem volt köztük olyan fajsúlyos szereplő, mint a 2017 őszén leállt Air Berlin. A Budapestről Rómába repülő Alitalia például már másfél éve csődvédelem alatt működik, és egyelőre nem körvonalazódik megnyugtató megoldás a problémáira. A magyar főváros és London Southend között közlekedő Flybe kétségbeesetten keres...

karthagoA KARTHAGO együttes eddigi 39 esztendős rockzenei munkássága, - minden idők legrégebben együtt muzsikáló tagjaival,- egy elképesztően tartós és töretlenül sikeres történet. Több évtizedes pályájuk abszolút egyedülálló és nem csupán Magyarországon, hanem Európában is példa nélküli. Ilyen hosszú ideig összetartó, minden személyi változás nélkül és a mai napig aktív zenekar...

hobo2019. március 30.-án többórás koncertet adok a Budapest Arénában, amelyben egy előadásban felmutatnám 50 évesnél hosszabb pályám legfontosabb elemeit. Amivel kezdtem, a fekete blues, a Stones, a Doors, Hendrix magyarra fordított számait, a Hobo Blues Band számomra legfontosabb dalait, a költészet szolgálatát és tiszteletét, ami gyermekkorom óta végigkíséri életemet...

abbaKözel 700 koncerttel 40 országban, több mint 2 millió eladott belépővel ‘THE SHOW’ az ABBA zenéjének újabb sikert hozott – most pedig a ‘THE SHOW’ az ABBA “People Need Love” című első kislemez kiadásának 45. évfordulóját ünneplik. Győrben március 25.-én, majd egy nappal később, március 26.-án Budapesten lépnek fel.

mikeA Linkin Park alapítója, zeneszerzője, producere és énekes-rappere, Mike Shinoda bejelentette 2019 márciusában megrendezésre kerülő európai turnéját, amely az óriási sikerrel zajló észak-amerikai Monster Energy Outbreak Tour folytatása. Az európai koncertekre jegyek november 30-án, pénteken 10 órától kaphatók a mikeshinoda.com oldalon keresztül,...

konczKoncz Zsuzsaa magyar pop-rock egyik legnagyobb, a mai napig folyamatosan koncertezőlegendája. Szuggesztív előadó, aki személyiségével hitelesíti páratlanéletművét. Olyan művész, aki dalain keresztül nemzedékekre gyakorol hatást, szövegeinek mondanivalója érvényes, aktuális napjainkban is. „Ezúttal mottója is van ennek a 12. találkozónak, mert az egy tucatról azt gondolom:

magnacumlaude20 éves jubileumi nagykoncert. Karrierjének két évtizedes jubileumát különlegesnek ígérkező téli mulatsággal ünnepli a Magna Cum Laude az Arénában. „Hússzal ezelőtt érkeztem…” – kezdi sorait az emblematikus sláger. A zenekar 1999 szeptemberében alakult és noha sikerei otthonról igencsak messzire repítette, máig Gyulát tekinti otthonának.

motorosA SuperEnduro a supercross és az enduro ötvözete. Az egyik leglátványosabb műfaja a motoros teremsportoknak. Jellemzően nagy arénákban és rendezvény csarnokokban épített pályán zajlik a viadal, ahol a cross és enduro versenyek akadályai egyaránt megtalálhatóak. A GP versenyeken világ legjobb pilótái mérik össze tudásukat és küzdenek egymással és a stopperrel egyaránt.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

More details
Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

More details
Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

More details
Büki Aratóünnep, 2025. július 12.

Büki Aratóünnep, 2025. július 12.

More details
Cserke Vitéz Napok,  2025. július 11-12.

Cserke Vitéz Napok, 2025. július 11-12.

More details
Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

More details
Tízforrás Fesztivál, 2025. július 11-20.

Tízforrás Fesztivál, 2025. július 11-20.

More details
Kocsitoló Verseny és Fesztivál, 2025. július 11-12.

Kocsitoló Verseny és Fesztivál, 2025. július 11-12.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője