2025. május 7., szerda - Gizella
2016 a fordulat, 2017 a fellendülés, 2018 pedig már az igazi boom éve volt a magyar hitelpiacon. Beigazolódik-e a vajon ezúttal is a régi igazság, hogy nem nőnek a fák az égig? Vagy ha mégis, milyen árat fizethet ezért a bankszektor? Az üzleti növekedés további lehetőségei mellett egyre inkább a kockázatokat is terítékre veszi a Portfolio hagyományos Hitelezés konferenciája,...
A Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület 7. közös szakmai konferenciájának célja idén is az, hogy hazai és régiós piaci szereplők, szakértők segítségével átfogó képet adjon a legfontosabb globális trendekről, kihívásokról és megoldásokról. A nagy sikerre való tekintettel a délutáni program során ezúttal is tematikus, körasztalos networking szekció kerül megrendezésre.
Rázós év volt 2018 a tőkepiacokon, a folyamatos geopolitikai feszültségek, a feltörekvő piacok gyengélkedése, valamint az USA és Kína között húzódó kereskedelmi feszültségek jelentős kihívás elé állították a hozamra éhes befektetőket. Megjelent az infláció és a hozamemelkedés a világon, a nagy jegybankok szigorúbb monetáris politikára rendezkedtek be, az amerikai részvénypiac...
Idén már hetedik alkalommal rendezi meg a Portfolio és az agrárszektor.hu Agrárium konferenciáját. 2019-ben is mozgalmas év vár a hazai agrárszektorra. Változásokban, meglepő fordulatokban bővelkedő év áll mögöttünk, az idei évben pedig új lehetőségek és kihívások állnak előttünk. Számtalan nyitott kérdéssel, szakmai dilemmával és megoldásra váró feladattal indul az idei év is.
Átalakulóban a hazai nyugdíjcélú megtakarítások piaca, egyre nagyobb bevétellel működik a hazai magán-egészségügyi szektor és egyre látványosabb a világban a klímaváltozás, miközben az insurtech az értékesítéstől a kárrendezésig a biztosítói folyamatok egyre nagyobb részét átalakítja. A hazai biztosítók működési környezetében végbemenő piaci, jogszabályi és technológiai változások...
Újra, ezúttal harmadik alkalommal szervezi meg a NAK és a MEGFOSZ a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow nevű nagyszabású rendezvényét, idén megint a Fejér megyei Mezőfalván, ahonnan a rendezvény elindult. Az ország – most már évek óta - legnagyobb szántóföldi rendezvénye 2019. május 30-án és 31-én várja majd az agrárszakma iránt érdeklődőket a Mezőfalvai Zrt területén.
Az ország hiánypótló, interaktív konferenciáján a résztvevők nem csak hallgatnak, de kérdéseikkel alakíthatják az előadásokat is. Az idei évben kiemelt figyelmet kap a zöldség-gyümölcsök belföldi és külpiaci értékesítési lehetőségei, és sikeres cégvezetők adnak tippet arra, hogyan reagáljon egy cég a megváltozott fogyasztói szokásokra.
Magyarország első számú agrár-digitalizációs fóruma: Több mint 100 előadás, 40 kiállító és 800 szakmai érdeklődő egy helyen.Innovatív újdonságok és tapasztalatok a precíziós gazdálkodás gyakorlati alkalmazásáról olyan gazdáknak, akik versenyképesek akarnak maradni.Ismerje meg a hatékony gazdálkodás legfrissebb tapasztalatait. Biztosítsa be a versenyképességét a jövőben.
Kovács Balázst, a Danubius Hotels Group vezérigazgatóját „Az Év Munkaadója” elismeréssel jutalmazta a VIMOSZ az ezévi Turisztikai Évadindító Gálán. A szállodalánc vezetője számára a díj azt is jelenti, hogy a Danubius Hotels Group-nál dolgoznak az év munkavállalói. Február 1-jén, a Turisztikai Évadnyitó Gálán adták át díjaikat az elmúlt év legjobbjainak a szakmai szervezetek.
10 - ből 10 Gombóc Artúr ezt ajánlja: Fórum Csokifesztivál, immáron harmadik alkalommal Debrecen szívében! Készen állsz a régió legnagyobb csokis őrületére?Fergeteges Csokimanufaktúra felhozatal, az ország minden részéről! Bonbon, trüffel, macaron, táblás csoki és marcipán mennyország! Full extrás hangulat, a színpadon Vastag Csaba,...
A Balboa-kör egy 19 km-es 860 méteres szintemelkedésű edzőkör a Budai-hegységben, amely egy népszerű közösségi futássá nőtte ki magát. Kettős célunk változatlan: sportunk, a terepfutás népszerűsítése, illetve a közösségépítés. A Balboa nem verseny, hanem egy közösségi futás, vagyis itt nem az a lényeg, hogy egyéni csúcsot fussanak a résztvevők, azt viszont kívánatos,...
A Hello tél! elnevezésű kampányt a Magyar Turisztikai Ügynökség indította, amelynek keretében február végéig több mint 150 szálláshely, fürdő, étterem és más turisztikai látványosság várja speciális ajánlatokkal és kedvezményekkel a belföldi utazókat. Az akció célja, hogy bemutassák a magyar lakosságnak, hogy hazánk minden évszakban, így télen is számos látnivalót,...
A mintegy 45 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással több, mint hétszáz szálláshely fejlesztési igényt tartalmazó pályázatot támogatott a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Kisfaludy Szállás-helyfejlesztési Program első ütemében. Ezzel a balatoni régióban jelentős fejlesztések kezdődhetnek meg.
Több mint 1100 meghívott részvételével zajlott a hagyományos, február elsejei Turizmus Évadnyitó Gála, immáron a 27. alkalommal. A digitalizáció lendületet adhat. A szakma képviselőit Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója köszöntötte, aki felhívta a figyelmet a 2018. évi, impozáns turisztikai mutatókra.
|
Befektetési konferenciánkon profi befektetőkkel, alapkezelőkkel, iparági szakértőkkel…
21 csapat, 5 szakasz, mintegy 900 kilométer…
Az IPAR NAPJAI Nemzetközi ipari szakkiállítás várja…