2025. május 8., csütörtök - Mihály

freshMosonmagyaróvár ad otthont a Flesch Táncfesztiválnak, amely évek óta megrendezésre kerül. A megyéből, de az ország bármely pontjáról lehet nevezni a versenyre, ahová táncosokat és tánccsoportokat egyaránt várnak.Modern, látvány, sport, hip-hop, fitness, de még rock and roll stílusú fellépéseket is várnak a rendezők. A zsűri a produkciókat a helyszínen értékeli és díjakat ad át a döntőn.

merclead2018-ban a Mercure Budapest City Centert érte a megtiszteltetés, hogy megkapja az Év Szállodája elismerést a MUISZ-tól – tudatta közleményben az Accor. Korábban beszámoltunk arról, hogy a Magyar Utazási Irodák Szövetsége február 18-án, az Urban Betyár étteremben rendezett est keretében adta át a legjobb szolgáltatóknak járó díjakat.

kubaA szigetország kétszeresére szeretné növelni a magyar turisták számát, és azt is örömmel vennék, ha magyar befektetők gondolkodnának a kubai turizmusban. A fenti kijelentést David Lobaina Frómeta, a kubai turisztikai minisztérium Közép-Európáért felelős osztályvezetője tette a budapesti nagykövetségen február 20-án rendezett sajtótájékoztatón.

logiFórumsorozatunk keretében immár 12. alkalommal találkozhatnak egymással a Lean és Kaizen menedzsment iránt érdeklődő cégek, intézmények és szakembereik. Idei programunkon a közelmúlt kihívásokkal teli tapasztalatait osztják meg előadóink, és egyben olyan új modelleket ismertetnek meg a közönséggel, amelyeket iparágtól és cégmérettől függetlenül...

korcsolyazasA február 22-i dátum azért emlékezetes, mert éppen ezen a napon nyerte meg Magyarország történetének első téli olimpiai bajnoki címét a férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó. Többek között ingyenes korcsolyázási lehetőséggel várják a Városligeti Műjégpályán az érdeklődőket a pénteken először sorra kerülő Magyar Korcsolyázás Napján.

natgeoA National Geographic az első márka, amelynek 100 milliós követőtábort sikerült toboroznia az Instagramon. Ezzel az eredménnyel alig marad el a legnépszerűbb celebektől, vagyis Kim Kardashiantól, illetve Cristiano Ronaldótól. A NatGeo ezt megünnepelve egy nem mindennapi játékot hirdetett követői között.

aronSúlyos betegségben szenved a 14 éves focista, Vietorisz Áron. Karácsony másnapján közölték a szörnyű hírt a családdal: az orvosok leukémiát diagnosztizáltak. A Debrecen DLA U14-es csapatát erősítő kisfiú gyógyulásáért összefogtak a magyar sztárok. Jótékonysági álarcosbálon gyűjtenek pénzt Áron felépüléséért.

gyerekekdobA munkáltatói rendezvényen olyan témákat járunk körbe, mint a fiatal munkavállalók elvárásai, a munkavállalói értékajánlat jelentősége (PwC által, az Y és Z generáció körében végzett munkahelyi preferenciákat feltáró kutatás tükrében). Hallhatunk előadást Füzér Gábor pszichológustól a fiatal munkavállalók sajátosságaihoz igazodó kiválasztásról és motivációs eszközökről.

iparnapjai2019-ben ismét megnyitja kapuit a gépipar fellegvára, melynek célja összehívni és felvonultatni az ipar szinte összes ágazatát, annak érdekében, hogy a kiállítók és a látogatók első kézből adjanak és kapjanak információt a szakmai trendekről, valamint, hogy a résztvevők kihasználhassák az iparágak között lévő szinergiát.

hungarikumKárpát-medencei hungarikumünnepet rendeznek szeptember 21-22-én a fővárosi Várkert Bazárban, írja az MTI. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola vezetője azt nyilatkozta, hogy a rendezvényre meghívják a több mint ezer Kárpát-medencei helyi értéktár képviselőit, így összesen két-háromezer résztvevőre számítanak.

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

More details
Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

More details
Rododendron virágzás a Jeli Arborétumban, 2025. május 18-ig

Rododendron virágzás a Jeli Arborétumban, 2025. május 18-ig

More details
Gizella Napok Művészeti Fesztivál, 2025. május 5-11.

Gizella Napok Művészeti Fesztivál, 2025. május 5-11.

More details
Floralia – Római tavaszünnep, 2025. május 10-11.

Floralia – Római tavaszünnep, 2025. május 10-11.

More details
Kevi Juhászfesztivál, 2025. május 9-11.

Kevi Juhászfesztivál, 2025. május 9-11.

More details
Simontornyai várnapok - középkori forgatag, 2025. május 9-10.

Simontornyai várnapok - középkori forgatag, 2025. május 9-10.

More details
Fehérvári Halünnep, 2025. május 10.

Fehérvári Halünnep, 2025. május 10.

More details
Szamócás Vásári Forgatag, 2025. május 10.

Szamócás Vásári Forgatag, 2025. május 10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője