2025. augusztus 24., vasárnap - Bertalan

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

kajlaappAz MTÜ kezdeményezésére idén júniusban nagyszabású országos kampány indul, melynek célja, hogy az alsó tagozatos iskolások jobban megismerjék hazánkat. A gyermekek a kampány segítségével nemcsak a kötelező tanórai keretek között tanulhatnak az ország látványosságairól és természeti kincseiről, hanem Kajlát,...

fehetoroszlanRengeteg állatkert létezik a világon, ahol az állatok bezárva töltik az életüket és csak nagyon kevés szeretetet és törődést kapnak. A Lehe Ledu Wildlife Zoo nevű állatkert tulajdonosai teljesen másképp gondolják a dolgokat, ezért egy nagyon különleges ötlettel álltak elő. Az állatkertben nem az állatok vannak bezárva, hanem az oda látogatók.

bpspArculatváltáson esett át két éve a Városháza park, Budapest egyik legfrekventáltabb belvárosi köztere. Az idén harmadik alkalommal megépülő POP-UP parkban is a sport került előtérbe, hiszen október végéig több kihelyezett eszköz segítségével mozoghatunk a szabad levegőn éjjel-nappal.

barikaA Farmer-Expo Magyarország egyik vezető nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása, mely első pillanattól kezdve céltudatosan az agráripari ágazatcsoport részeseinek és partnereinek igyekszik minél szélesebb körű és minél hatékonyabb lehetőségeket biztosítani a kapcsolatteremtésre, a kapcsolatok elmélyítésére...

Az egyik legmeghatározóbb magyarországi befektetési fókuszú energetikai konferencia fókuszában ezúttal a hazai gáz- és villamosenergia-ellátás küszöbön álló - részben a nemzetközi viszonyok változásából fakadó - alapvető átalakulása, illetve az energiaszektorban ezek hatására jelentkező leglényegesebb kihívások állnak.

szigetvarIdén is megrendezésre kerül a Szigetvári Ostromnapok Fesztivál 2019. augusztus 2 - 3-án, melynek helyszíne a Szigetvári Vár. A programokat tekintve minden korosztály igényeit kielégítve kézműves vásár, gólyalábas vásári forgatag, színes gyermekprogramok, élőzenei koncertek, színvonalas hastáncbemutatók mellett...

diosgyoriMagyarország egyik legnagyobb történelmi játékának ad otthont a Diósgyőri vár és a Lovagi Tornák Tere, melyen a családok és a történelem szerelmesei is izgalmasabbnál izgalmasabb programokra számíthatnak. A XIX. Középkori Forgatagon valósághű viadalok, nagyszabású fáklyás felvonulás, számos hagyományőrző csapat bemutatója...

afa365A magyar turizmus soha nem látott lehetőség előtt áll, új fejezet nyílik 2020. január elsejével, amikor a szálláshelyek 18 százalékos áfája 5 százalékra mérséklődik – mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke „az utazó” magazin konferenciáján szerdán Budapesten.

ozd1Magyar siker koronázta a 70. alkalommal megrendezett FIABCI World Prix d'Excellence díjadó gálát. World Gold Winner díjat nyert a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. Kultúrgyár Projektje a Heritage Category elnevezésű szekcióban. A FIABCI – Nemzetközi Ingatlanszövetség – által odaítélt díjról a világ ingatlan fejlesztőiből álló nemzetközi zsűri döntött...

hollovarÚjra mesés várjátékok Hollókőn! Gyerekzsivaj, jókedv, SÁRKÁNY! 2019. július 20-án bátor vitézek jelentkezését várjuk egy mesebeli feladat teljesítésére. Középkori hangulatban apródjaink megismerkedhetnek a lovagok fegyverzetével, ruházatával. Emellett a résztvevők bekapcsolódhatnak a viadalokba, ahol szüleik és a nézőközönség buzdítására...

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője