Friss hírek

Esemény

Újraindul a Budafoki Pincejárat

Újraindul a Budafoki Pincejárat

Eseményfigyelő 23-02-26 565

Március 4-én rajtol el a méltán népszerű rendezvénysorozat, amely tavaly rekordszámú vendéget vonzott a budafoki pincékbe és a programba bekapcsolt helyszínekre. Csütörtökön belekóstolhattunk ezek varázsába.

„A főváros bornegyede szeretnénk lenni” – mondta csütörtökön délután a Várszegi Pincészetben szervezett sajtótájékoztatón Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere, majd kibővítette azzal, hogy „a Pincejárat olyan, mintha a közös gyermekünk lenne, nevelgetjük, formáljuk, időt és energiát fektetünk bele, és évről évre látjuk, miként cseperedik, fejlődik”.

Tény, a programsorozat rohamléptekkel bővül és vonz egyre több, elsősorban magyar vendéget, hisz tavaly már elérték a rekordnak számító tízezres látogatószámot.

A polgármester büszkén jelentette ki, hogy immáron a hetedik évadot kezdik el.

Közben csatlakozott hozzájuk a Promontorium Borlovagrend is, amelynek célja a minőségi szőlőtermesztés és bortermelés elősegítése, támogatása. „Elsőként Budapest lakosságának kell megmutassuk magunkat, ők pedig azután hozzák a külföldieket” – magyarázta a polgármester.

A sajtótájékoztatón Szepesfalvy Anna alpolgármester elmondta: „nem akarják véka alá rejteni” Budafok borát és a pincészeteket, ezért is indították el a Pincejárat-Bornegyed projektet, amelynek keretében 2023 a Megújuló Tradíciók Éve címet viseli, ahol a több generáción átívelő bor- és pezsgőkészítés, az új és a régi, a megújulás és a hagyomány találkozik, és ahol az idősebb generáció átadja tudását a fiataloknak, akik a hagyományosból egy teljesen újat hoznak létre a régi értékek megőrzése mellett.

És hogy ez miként valósul meg a gyakorlatban, arról sokat mesélt a résztvevőknek Várszegi Viktor borász, a Várszegi Pincészet tulajdonosa. Közben pedig, a hordók szomszédságában természetesen bátran kóstolhattuk a fehér- és vörösborokat, miközben a szőlőtermesztésről – ők a Balaton mellett termesztenek –, a szüretről, a fajták kiválasztásáról, a nedű készítéséről számtalan érdekes, izgalmas dolgot árult el a borász, de közben az európai borászatokra, borkészítési vagy dugóhasználati szokásokra is kitért.

Ebben az esztendőben 10 hétvégén 18 helyszínen, alkalmanként akár több mint 40 programmal várják a borkedvelőket.

Valamint azokat is, ahogy elhangzott, akik remélhetően egy ilyen pincebarangolás során kedvelik meg a budafoki borokat. Tavaly debütált, és idén is folytatódik például a Pezsgő- és Borkóstoló Csapatjáték, amelyért azok is odavannak, akik ugyan nem értenek a borokhoz, de meginni szeretik azokat.

Szintén új programlehetőséget kínálnak a modern kiállítóteremben, képzőművészeti alkotások társaságában felszolgált Gourmet Borvacsorák, amelyeken szorosan összefonódik a gasztronómia, a kultúra és természetesen a bor.

Számos korábbi partner, amely korábban csak egy-egy alkalommal kapcsolódott be a Budafoki Pincejáratba, mint például a Sauska Pincészet vagy a Magdolna Udvar, most már folyamatosan fogadja a vendégeket.

Utóbbi azért különleges, mert a kerületi kulturális élet szerves részét alkotó olyan helyszínről van szó, amely helytörténeti kiállítótérként helyet ad a kerületi képzőművészek kiállításainak is.

Az idei szezonnyitó Pincejáratra március 4-én, szombaton kerül sor, és ennek keretében lesz többek között vezetett pinceséta a Törley Pezsgőmanufaktúrában, több borászatban látogatás, kóstolás, gourmet borvacsora Észak-Macedónia boraival, vagy disznótoros és fánk a Seybold-Garab pincében, családbarát és lazább programok.

A sajtótájékoztatón jelen volt még Tipold Annamária projektmenedzser, aki az idei programokról beszélt bővebben, valamint Deutsch Anita művészeti vezető.

A részletes program, árak, jelentkezés a bornegyed.hu portálon.

| Forrás és fotó: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Tökmagolaj, kézműves hagyományok és koncertek: XXII. Őrségi Tökfesztivál
Tökmagolaj, kézműves hagyományok és koncertek: XXII. Őrségi Tökfesztivál
Paprika, ízek és koncertek: kétnapos gasztrofesztivál vár Kalocsán
Paprika, ízek és koncertek: kétnapos gasztrofesztivál vár Kalocsán
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
26. ARC közérzeti kiállítás, 2026. szeptember 18. – október 18.
26. ARC közérzeti kiállítás, 2026. szeptember 18. – október 18.
Filmörökség nagyvásznon: Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Filmörökség nagyvásznon: Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Európai Mobilitási Hét 2026: autómentes belváros, bringás programok és zöld városi kalandok
Európai Mobilitási Hét 2026: autómentes belváros, bringás programok és zöld városi kalandok
Építőipar Summit, 2026. október 7.
Építőipar Summit, 2026. október 7.
Kortárs művészet, design, divat és ékszer költözik a Bálnába
Kortárs művészet, design, divat és ékszer költözik a Bálnába