Friss hírek

Esemény

Szombaton indul az advent Szentendrén

Szombaton indul az advent Szentendrén

Eseményfigyelő 22-11-25 717

Szombaton ismét megnyitja kapuit az adventi vásár Szentendre fő utcáján, a Dumtsa Jenő utcában, ahol gasztronómiai, kézműves és iparművészeti termékeket kínálnak december 24-ig – tájékoztatott a Szentendrei Kulturális Központ.

Az intézmény szervezésében számos programmal is várják a közönséget az egy hónap alatt. A november 27-i Fő téri ünnepi gyertyagyújtást követően a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségének Katonazenekara, majd a következő adventi vasárnapokon Szvorák Katalin népdalénekes, a Musica Beáta Kórus és a Monarchia Zenekar is fellép.

A Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színházterme ad otthont a Szentendrei Teátrum előadásainak, köztük Fischl Mónika karácsonyi koncertjének december 17-én, ahová számos meglepetésművész is érkezik.

Szintén a Teátrum szervezésében várják december 10-én ingyenes zenés műsorral a vendégeket a Fő téren, ahol a Fórum Színház vezetője, Németh Kristóf összefogásával Tímár Sára népdalénekes, valamint Beleznay Endre és Kiss Anna Laura színész karácsonyi produkciói láthatók.

A P'Art Moziban a premierfilmektől a dokumentum- és művészfilmekig mindenki találhat magának programot,

a Duna-parti Barlang pedig szinte mindennap koncertekkel és programokkal várja a közönséget decemberben,

és végül 2022 utolsó napján utcabállal zárják az évet. December 4-én Térzene koncert is lesz a moziban, ahol a gyerekek ajándékot kapnak.

Az érdeklődők a Tourinform-iroda és a kulturális központ ingyenes városi sétáihoz is csatlakozhatnak, például a Pro Urbe-díjas várostörténész, Benkovits György vezette óévbúcsúztatóhoz december 31-én, melynek végén a résztvevők Falusi Mariann és Schwartz Dávid Fő téri koncertjét is meghallgathatják.

A jótékonysági programok közül kiemelkedik a Szentendrei Katolikus Karitasz által szervezett december 3-i Mikulásfutás, amelynek célja a rászorulók segítése. Az eseményen az Árvácska állatmenhely lakóit is lehet támogatni.

A programokról további infó a szentendreprogram.hu oldalon található.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
EgZoo Mania 2026 – különleges állatok tízezer négyzetméteren a BOK Csarnokban
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
Több mint száz legendás autóbusz érkezik Ferihegyre – jön a VIII. Ferihegyi Ikarus Találkozó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
 Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?
Budavár is az Airbnb-szigor felé mozdul! Mi lesz a lakáspiaccal és a turizmussal?