Friss hírek

Esemény

Rendhagyó kortárs összművészeti kiállítást mutat be a Mastercard

Rendhagyó kortárs összművészeti kiállítást mutat be a Mastercard

Eseményfigyelő 22-07-19 534

Idén különleges kiállításon mutatja be a Mastercard a korábbi évek érzékenyítő kampányaihoz készült alkotásokat. A tárlat célja, hogy felhívják a figyelmet olyan társadalmi problémákra, mint a digitális leszakadás, a szegénység vagy éppen a környezetszennyezés.

A Könyves Magazinnal 2020-ban indított kampányban 20 jelentős kortárs író, köztük Tóth Krisztina és Krusovszky Dénes készített szövegeket a Budapest Street Photography Collective fotósainak képei alapján. 2021-ben ezt megfordult: a Magyar Fotóművészek Szövetségének 21 rangos fotóművésze adott képeket az írásokhoz.

Idén a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházzal együttműködve tizenkét fotó és szöveg alkotáspárt emeltek át a digitális térből a fizikai valóságba. Július 18-tól először a Budapest Parkban rendeznek kiállítást, ahol megtekinthetők lesznek a fotográfiák, és bele lehet olvasni a hozzájuk tartozó írásokba is.

Minden alkotáspár mellett megtalálható lesz egy QR-kód, ennek a beolvasásával hangjáték formájában saját mobiljukon is meghallgathatják az írásokat a látogatók. A tizenkét szövegből ugyanis Vinnai András rendezésében hangjáték készült a Jurányi-ház olyan színművészeinek előadásában, mint Bata Éva, Formán Bálint, Sipos Vera, Szabó Zoltán, Takács Kati, Ficzere Béla és Jankovics Péter.

| Forrás: kultura.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.