Friss hírek

Promóció

Szépségünkre is ártalmas lehet a mobiltelefonunk

Szépségünkre is ártalmas lehet a mobiltelefonunk

Eseményfigyelő 565

Nem is gondolnátok, milyen káros hatásai lehetnek ennek a tárgynak.

Tulajdonképpen lassan ott járunk, hogy az egész világ ellenünk van, hiszen mindenről kiderül, hogy valamilyen módon káros az egészségünkre.

1. Eltömíti a pórusokat: köztudott tény, hogy telefonjainkon legalább annyi baktérium csücsül, mint egy nyilvános vécében, így sejthető, hogy ha arcunkhoz tesszük, komoly szennyeződések rakódnak le.

Megelőzés: amilyen gyakran lehet, töröljük át alkoholos fertőtlenítő kendővel, illetve használjunk fejhallgatót vagy hangosítsuk ki hívásainkat.

2. Nyaki ráncok: egyre fiatalabb korosztályt érintenek a nyakvonalban megjelenő ráncok. Ennek az a profán oka van, hogy telefonjainkra lefelé nézünk, így sokkal többet gyűrjük ezen a területen a bőrt.

Megelőzés: lehetne az is, hogy esetleg szemmagasságba emeljük a készülékeinket (de lássuk be, hogy ez azért mókás volna). Másik megoldás, hogy arcápolási rutinunkat terjesszük ki a nyakra is már fiatalon is. Radírozzunk heti egyszer, és tegyünk fel ápoló maszkot!

telotisz2

3. Öregedési és pigmentfoltok: bár ez kevésbé bizonyított, és csak egy vékony réteg hisz benne, nem árt, ha tudjuk, hogy némelyek szerint a mobilok kijelzője által kibocsájtott fény olyasmi hatással van bőrünkre, mint a Napból jövő UVA és UVB sugarak.

Megelőzés: A bőrgyógyász, aki ezzel kapcsolatban nyilatkozott, azt javasolja, hogy antioxidánsokkal védekezzünk ezek ellen – például C-vitamin tartalmú szérumokkal.

4. Dermatitis: készülékeink legtöbbjének borítása krómból és nikkelből készül. Ezek azonban komoly allergének, így ne legyünk meglepve, ha bőrünkkel történő érintkezés után irritáció alakul ki – főleg azoknál, akiknek sokat van a fülén a telefon.

Megelőzés: szerezzünk be kedvünkre való műanyag tokot és/vagy üvegfóliát, minimalizálva ezzel az irritációt.

(Forrás: ridikul.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.