Friss hírek

Esemény

Por, mámor, Sukoró, EFOTT

Por, mámor, Sukoró, EFOTT

Eseményfigyelő 22-07-15 625

A mostani, ha lehet, még egy kicsit vadregényesebb helyszín, mint a korábbi.

Por – aki ott volt a tegnapi nyitónapon, annak alighanem ez az első, ami a Sukoróra költözött EFOTT-ról az eszébe jut. A mostani, ha lehet, még egy kicsit vadregényesebb helyszín, mint a korábbi velencei, a megközelítés egy nagy téren/tarlón keresztül történik, az utak jórészt burkolatlanok, és mindenütt száll a por. Lehetne locsolni is, persze, ha nem éppen egy országos aszály közepén lennénk – a Velencei tóban sincs elég víz, honnan jutna a parti utakra?

Egyszóval por van, tömeg és jókedv, mint általában az EFOTT-on. Szúnyogból viszont első ránézésre kevesebb – azok a pangó vizek, amelyekben a vérszívó rovar rendesen szaporodni szokott, már rég felszívódtak a hőségben, ez az egyik jó hír. A másik pedig az – már akinek jó –, hogy a fizika törvényei továbbra is érvényesek: hiába kevés a víz a tóban, a hangot azért vezeti, ennek folytán az agárdi termálfürdő parkolójában is tisztán hallani, ha Sukorón a dobos véletlenül leejti a dobverőt. Az északi parti település tapasztalataink szerint nem élt olyan korlátozó intézkedésekkel, amilyenek például a budapesti Szigetnél megszokottak: itt szabad a tánc és a zene; éjjel egykor a túlparton arra aludtam el, és reggel arra ébredtem.

Az EFOTT korábban az egyetemistáké és főiskolásoké (meg a gólyáké) volt, ami mára oda módosult, hogy más is mehet, ellenben a törzsközönség – ez csak benyomás, nem tudományos tény – fiatal maradt, és jórészt diákokból áll. A hagyomány megtartó ereje a jelek szerint működik, miközben felnőtt egy generáció, amelynek tagjai számára a fesztivál (az évről évre visszatérők közül talán az első az országban) teljesen összekapcsolódott a Velencei tóval. A helyszín jó – közel van Budapesthez és a Fezen révén saját eventtel is rendelkező nagyvároshoz, Székesfehérvárhoz –, bár ez a mostani valamivel nehezebben elérhető, mint a velencei. És ott a tó, amely még így, leapadva is rengeteget hozzátesz az élményhez.

Egyelőre a nyitónapon vagyunk túl, amelynek meglehetősen eklektikus volt a felhozatala Nótár Marytól Sub Bass Monsterig és a BSW-ig, de máris megszületett a mondás, ami nemhogy a napot, de az egész hetet elviszi a hátán. „Ha utáltok, mi a f...-nak jöttetek el”? - ezt (vagy valami nagyon hasonlót, nem lehetett tisztán érteni a zajban) Lil G kérdezte meg a sokadik beszólogatás után, és valljuk be, volt benne logika. Szerencsére sokkal többen voltak, akik szerették, és egyébként is elég békés, optimista, nyitónapos volt a hangulat.

A végére egy jó tanács szülőknek: csak olyan helyen beszéljenek meg találkozót a gyerekeikkel a program végére, amit ők is meg a gyerekek is ismernek, mert sötétben, telefonon navigálva egymást igen nehéz összeakadni. Ezt mi a saját bőrünkön tanultuk meg - érdemes lehet valami jellegzetes találkozási pontot kialakítani, mert úgy láttuk, hogy mások is küzdöttek a problémával. Amúgy meg minden remek, hajrá.

| Forrás: nepszava.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.